Egy utca sarkán van egy kis kert kialakitva, kopjafával és székelykapuval, meg ki van rakva a kert alja téglákkal, amiken magyar nevek találhattok. Családok akik itt élnek, vagy csak itt voltak látógatóba, tulajdonképpen itt hagyták "kezük nyomát" a nevüket:)
Az ember az otthoni ünnepségek után, valahogy fél elmenni. De nagyon jól éreztük magunkat. Magyarországot Németh Zsolt Államtitkár és kisérete képviselte. És itt volt az Ausztráliai Magyar Nagykövetasszony is Siko Anna.
Sikerült pár szót váltanom mind az Államtitkár Úrral, mind a Nagykövetasszonnyal. Sőt abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Nagykövetasszonnyal megbeszéltük, miután kaptam tőle egy névjegykártyát, hogy elküldőm neki a blogom cimét, egy kisérő levélben, hogy miért is jöttünk mi ki Új-Zélandra. Elkezdtünk beszélgetni, de sajnos nem jutottunk a beszélgetés végére....
Ezen a héten el is küldtem a levelet, kiváncsian várom a válaszát. Mondtam is neki, mióta kint vagyunk, ami ebben a hónapban lesz másfél éve, azóta iróm a blogot, vagyis talán a kezdeti és mostani érzéseimbe bele tud látni, át tudja élni velünk mi is történt, mi történik velünk....
Régóta hallottuk hogy van egy magyar család itt, akik finom kürtőskalácsot készitenek, meg isteni lángóst. Most lehetőségünk nyilt velük találkozni. A megemlékezés után csináltak nekünk finomságokat. Tátott szájjal, mint egy kisgyerek, úgy néztem, hogyan készül a tészta, hogyan készitik elő sütésre a kalácsokat, és a végeredményt is persze megkóstóltuk. Valami mennyei volt. Csókoltattom innen is a kezeiket:)
Érdekes tény volt számomra, hogy sok idős magyar volt, de aránylag kevés fiatal képviseltette magát. Talán bennük is benne van a félsz....mi is fog történni egy ilyen megemlékezésen....
Sikerült új emberekkel megismerkednünk, jó nagyokat beszélgetni.....:)
Azt azért el kell mondanom, hogy amikor közösen elénekeltük a magyar himnuszt....Az valami olyan különleges élmény volt, amikor egyszerre érzel büszkeséget, és valami szomorúságot, hogy ilyen messze vagy. Alapjáraton nem szeretek énekelni, de most nagyon jól esett.
Persze nagyon örülök, hogy itt vagyunk, sokat változtat az emberen a külföldőn való élés...De azért messze vagyunk na, nem lehet csak úgy hazaugrani....Remélem majd sikerül a családnak majd megmutatni ezt a csodás világot, szeretném ha egyszer kijönnének....
Külföldön az ember másként éli meg a magyarságát! De megmondom őszintén, én messzire elkerülöm az ilyen ünnepeket. Annyi éven keresztül tanítottam be gyerekeknek műsort és azt sem értették miért a hajcihő. Én személy szerint utálom az ilyen üres, hangzatos szavakkal kirakott nemzeti ünnepeket. Mint még a "cocializmus" gyermeke, ki lettem vezényelve ünnepelni. Egészen más, amikor a templomban megemlékezünk. Esetleg az emlékezéssel egybekötve(ahogy szavaidból kiderül, Ti is így tettetek) összegyűlnek emberek és békésen egymással azt ünneplik meg, hogy egyazon nép tagjai és erre büszkék! :-))
VálaszTörlés