Érzések....Izgalom....Ma megyünk vissza doki bácsihoz....

Megint érzem az izgalmat a gyomrom táján....Azt az izgalmat, amire már régóta vágyom....Ma megyünk a doki bácsimhoz. Végre magam is hallhatom hogy sikerült a műtét, mit talált, és hogy mi a következő lépés....

Vagyis sejtem mi a következő lépés....De majd  ma többet fogunk tudni...

Mióta gyermeket szeretnénk, mindketten megismertük az érzelmek hatalmas tárát. Volt itt minden..... Öröm, ünneplés, izgalom, fájdalom, gyász, annál is mélyebb fájdalom, halál közeli hangulat.....

Persze az ember próbál kifelé normális embernek látszani, néha elfedni ténylegesen milyen érzelmek zajlanak benne.

És persze erősnek próbál lenni. Még egy lépés, mondogatod magadnak...Mindig reméled ez lesz az utolsó, most majd mindent megtudsz és akkor tovább tudsz lépni. Merthogy onnan kezdtük, hogy emlékszem mikor Péternek először mondtam, hogy késik a menzeszem, emlékszem mikor elküldött a wcre délután, hogy most menjek tesztelni egyet de azonnal, ne várjunk reggelig, mikor jobban ki mutatná a teszt az eredményt. Emlékszem, mikor várakoztunk , majd megpillantottuk, hogy igen tényleg jók a megérzéseim és várandós vagyok, mennyire örültünk. Emlékszem az öröm könnyekre, és a búcsú pillanataira. Amikor kiderült az első ultrahangón, hogy nincs szív hang....


Hatalmas törés volt ez mindkettőnknek. Emlékszem a hazafelé vezető útra, csak sírtam, és sírtam...Nem tudtunk beszélgetni, csak egy kérdés járt a fejünkben Miért történik velünk mindez....

Aztán a következő gondolatok már a fejemben kiabáltak, vajon én öltem meg a babát, mert folytattam a munkám, és talán nem vigyáztam magamra elégé, mi a baj velem, valami baj van velem, és ezért történt....

Olyan érzések ezek, amik felőrölnek legbelül, amikor azt kívánod, hogy bárcsak veled történt volna valami baj, ne a babával...Hiszen egy ártatlan élet volt....

Emlékszem, mikor odáig jutottam, hogy mondtam Péternek keressen mást, mert lehet baj van velem, és nem tudok neki szülni babát....Mondtam elengedem, menjen....


Nem ment, még erősebben ölelt magához....Sokat beszélgettünk, talán ezek  a beszélgetések segítettek a legtöbbet a sebek hegedéséhez....Aztán egyszer arra keltem, hogy nézzem Pétert és hálát adok, hogy találkoztunk, és velem van....

Aztán mikor visszatértek a  hétköznapok, újra elkezdtem dolgozni, kezdtem helyre jönni lelkileg. Megint azt éreztem hasznos és jó dolgot csinálok, azt éreztem, hogy valami "értékeset" teszek nap mint nap....


Teltek a hetek, és emlékszem mikor Péter alig mert hozzám nyúlni, mert mi lesz ha..... újra.....

Sokat beszélgettünk, mert habár az orvosok a természetre fogták, mondták, hogy valamit látnak a méhemen. Szerintük kétszarvú méhem van....De azt mondták, vannak nők ezzel a problémával, és nyugodtan szülnek ettől. Persze többet kell pihenni elején, jobban kell vigyázni, de lehetséges. És nekem akkor elég volt ez, habár nagyon féltem, de bennem volt, hogy hátha, tényleg sikerülne....


Ráadásul mint nő, összetörtem, szükségem volt a szeretetre, arra az érzésre, hogy nőies vagyok, hogy a párom igenis kívánatosnak, szépnek talál.

Így kértem Pétert  kezdjünk újra neki, fél évet vártunk, szeressen és hátha bekövetkezik újra a csoda....

És nem is kellett sokáig várnunk.....Amilyen nehezen estem teherbe az első Babócával, olyan könnyen ment Borsócskával....Így neveztem el őket.....

Egy hónappal a próbálkozásunk után, már teherbe is estem, pont mielőtt hazamentünk volna. Jól meg is ijedtünk, hogy máris, és hogyan, és most mi lesz a hazamenetelünkkel, hiszen már várnak minket otthon, mindenkinek szóltunk....

Olyan érdekes hogy én tényleg a legelejétől megérzem, hogy valami történik velem, hogy valami új élet kezdődik bennem.....

A tesztet ezúttal, titokban vettem, csak amikor megláttam az eredményét, akkor hívtam Pétert, hogy azonnal jöjjön haza, beszélnünk kell......

A munkát most abbahagytam, ahogy kiderült. Leültem beszélni főnök asszonyommal, és mondtam, hogy a baba az első, most nem tudom folytatni a munkám. Mert minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem....

Feküdtem is sokat, közben elkezdtük a vérvételt, és mivel volt időpontunk egy Termékenységi szakértővel, így már hozzá a jó hírekkel mentünk....

Andrew őszinte volt velünk, mondta nem biztos hogy megmarad a baba....de ha a 3 hónapot túléli, akkor már minden simán fog menni....Heti rendszerességgel mentem vérvételekre, hogy nézzék, a terhességi hormon szintemet.....Nagyon jó eredményeim lettek, ahogy meg volt írva.....Aztán jött az első ultrahang, pont a szülinapom előtt.....Borsócska volt a szülinapi ajándékom, láttuk őt (kis fekete zsákocskát), hallottuk őt.....Hurrá volt szívhang....Pár nappal később kellett mennem újabb ultra hangra....De sajnos már megint rossz híreket kaptunk.....

Most még nagyobb fájdalom lett úrrá rajtunk.....Fájt, eszméletlenül fájt....A legrosszabb megint ezután jött....Szegény baba nem tudott távozni a szervezetemből.....Velem-bennem maradt még egy kicsit....Ezúttal műtéti úton segítettek neki távozni...

Andrew ezután azt javasolta járjunk a dolgok végére. Elkezdtünk egy utat, amit most úgy néz ki befejezzünk.... Volt vérvételes vizsgálat, volt genetikai vizsgálataink, engedélyeztük a baba megvizsgálását, és 4  hete megtörtént a műtétem is.....

Újra a remény maradt nekünk...Hátha majd most....Hiszen doki bácsi most már mindent megtett. Belül is megnézett és helyrerakott és kívülről is igyekszem vigyázni magamra.....

Szóval izgulok ma mit mond nekünk Andrew....