Hetek óta érlelődik bennem ez a blog bejegyzés. Amikor reggel gyalogolva megyek dolgozni, mindig olyan jó kis gondolatok fogalmazodnak meg bennem, amit papirra, blog bejegyzéssé, vagy diktafonra kéne venni. Mondjuk érdekesen néznék ki ha valaki látna. Magyarul beszélő nő Kiwilenden, aki sötétben egyedül motyog valamit maga előtt.
Olyan nosztalgikus, elgondolkozósak ezek a reggelek. Valahogy még mindig amikor itt sétálok eszembe jut tényleg itt vagyunk, és nem álom-e. És miért ez a nosztalgikus állapot. Elhagytam a 100. Blogbejegyzést, és lassan 9 hónapja, hogy itt vagyunk.
Soha nem gondoltam volna, hogy külföldőn fogok élni. Egyedül biztos, hogy nem vágtam volna neki. Ehez a nagy változáshoz kell egy olyan tars, egy olyan kapcsolat mint a miénk. Sokat köszönhettek férjecskémnek, Péternek. És habár az első hetekben nem éreztem jól magam, szó szerint hazaúsztam volna. Ma már semmi pénzért nem cserélném el az eddig eltöltött időszakot. És hogy miért is nem, menjük szép sorjában rajta.
1.Hihetetlen, hogy az ember mennyire nem ismeri magát, hogy mennyit bir ki. Egy ilyen helyzetben nemcsak a személyisége, a kitarása, a lénye méretettik meg, a kapcsolatai is. Akár ha a családot, akár a barátokat, akár a párkapcsolatot nézzük.
Mindig is nagyon jó kapcsolatom volt Péterrel, de most olyan erőssé kovácsolódott, és olyan biztossá vált, mint még eddig soha. Sokat segit nekem, hogy ne adjam fel, biztat, tanit, segit. Mindig is mondtam, hogy ő a másik felemJ
2. Ami eddig a történelem és a földrajz könyvekben tanultam, a tévében láttam. Az most itt előttem mind-mind megelevedik. Annyi féle kultúrával, annyi féle nációval találkozok,találkoztam, hogy az hihetetlen.
Imádom ezt az országot, sok külfőldről jövő ember találja meg itt a számitását,sok jó ember kis helyen is elfér, hiszen egy szigeten vagyunk. Új-Zéland igen elfogadó ország, itt nincsenek különbség tételek, hogy honnan jössz, milyen nemzet fia-lánya vagy.
3. Éljen az angol nyelv!:) Otthon már lemondtam arról, hogy valaha megtanuljam az angolt. Kellett volna a diplomámhoz, de valahogy a sikeretelen nyelvvizsgák után, úgy döntöttem, kész befejezem. Pedig drága gimis angol tanárom, akivel megmaradt a jó kapcsolatunk gimnázium után,felajánlotta, hogy bezár magához a lakásba, és angolozunk hétvégente.:)
Már irtam róla, sajnos eltávozott ebből a világból, de biztos vagyok benne, hogy most jól mosolyog rajtam.
Sajnos igaz, hogy minél idősebb az ember annál nehezebben tanul nyelvet, de az is igaz, hogy ha nyelvi környezetben vagy, akkor sikeresebben meglehet tanulni. Amikor kijöttünk ide, akkor már 10 éve hogy nem használtam az angolt, nagyon sokat felejtettem az évek során.
És hát emlékszem az első sokkra, amikor ténylegesen nem értettem mit is akarnak tőlem. Amikor megrendeltük az internetet, kijöttek bekötni, egy kinai fiatalember jött ki, és semmit nem érettem amit mondott. Nagyon elkeseredtem. A dugi csoki készletünk bánta.
Aztán szép lassan elkezdtem tanfolyamokra járni, elkezdtem a magam kezdetleges, egyszerű nyelvén használni az angolt. Mindenki azt kérdezi otthon, hogy megy az angol? És a válaszom igazán, fogalmam sincs, csinálgattom….Én nem érzem magamon a fejlődést, meg vannak olyan “stop táblák amiknél megállva, megtorpanok”, és azt érzem, nem haladok, nem fejlődöm.
Folyt.köv:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése