Az állandó írások mellett, ilyen fontos lett a fényképezés is. Hogy nemcsak betűkkel, szavakkal, mondatokkal meséljem el a történetünket, hanem a fényképek segítségével is.
Tegnap önkénteskedni voltam az idősek otthonában. Cathy irt, hogy tudnék-e neki segíteni. Miközben mentem, azon gondolkoztam, most, hogy nem dolgozom, olyan mintha előröl kezdeném az itteni életem.
Az időseimmel a Botanikus kertbe mentünk, megnéztük a Rózsák kertjét.... Csodás gondozott rózsák, egy parkban kialakítva. Kávézóval. A jó időnek köszönhetően sokan ellátogattak ide. Családok, gyerekestül, kutyust sétáltattok, barátok akik padokon ülve beszélgettek....
2 nagy taxival szoktunk közlekedni a helyszínekre. Olyan taxikat hívunk, amik alkalmasak, kerekesszékek szállítására is. Édesek a taxisok, már név szerint ismerjük őket, és ők is ismerik név szerint az időseket. A kirándulásokon, ők is be szoktak nekünk segíteni...
Nagyon jól éreztük magunkat. Csodás színek voltak. Láttunk, csodás mély piros, fehér, rózsaszín, narancssárga és citromsárga rózsákat.
A rózsa kert közepén, egy csodás szökőkút áll, ahol kacsák vidáman játszottak a vízben....
Időseim imádták őket. Én egy kedves idősömet Shirlet tologattam. Sajnos az évek alatt megromlott a látása. Így mindig elmesélem neki mit is láthatunk. Mindig igyekszem körbe írni a színeket, formákat, milyen emberekkel találkozunk. Így segítve őt , hogy el tudja képzelni, át tudja élni. Mellettünk sétált egy lengyel házaspár, akik tavaly kerültek együtt be az idősek otthonába. Egy szobában is vannak, nagyon édesek. Épp hazafelé beszélgettünk kicsit az életükről, hogy is kerültek ide..... Hihetetlen történeteket lehet hallani, sokat lehet tanulni belőlük....
Ebéd időre értünk vissza. Ilyenkor mindig odakísérjük őket az asztalukhoz.
Igyekeztem mindenkihez odamenni, köszönni, pár szót váltani. Moira mondta is, olyan mintha el se mentem volna:)
Kollegákat is megszeretgettem, beszélgettünk kicsit. Mindenki megint kérdezte, hogy nem megyek e vissza. És mondtam is nekik, egyik felem jönne, de a másik valahogy meg van bénulva, csak arra tud gondolni, hogy vajon mikor lesz a műtét, mit találnak, helyre tudnak e hozni, lehet e gyerekünk, mi is történik majd velem. És amíg nem kapok válaszokat, addig nem tudok élni, tervezni. És az van bennem, hogy menjek vissza, ha nem tudom mikor lesz a műtét, és hogy tehettem meg azt, hogy egyszer csak újra eltűnök az időseim mindennapjaiból. Olyanok mint a gyerekek, nekik is kell az állandóság, a megszokott személy.
Persze nem teljesen tűntem el így se az életükből, hiszen önkénteskedni továbbra is fogok menni. Szívem csücske. Kell....
És most hogy nyár van, lehet is menni kirándulni. Cathy kérdezte is búcsúzóul, hogy jövő héten ráérek e.. Mondtam írjon mikor, és megyek.
Hazafelé sétálva jöttem, fényképeztem az út közben. Imádom a kerteket nézni, az embereket, az épületeket.
Wellingtonban nagyon sok épületet graffiti disziti. Nem az irka-firka tipusu, hanem a művészi. Itt jobban elfogadják, használják. Kedvenceimet, ami útba esik munkába menet lefotóztam nektek.
Meg egy játszó teret is szeretnék bemutatni, amolyan állatos motívumokkal diszitett. Ahogy fotóztam még én is kedvet kaptam a gyerekekkel játszani.
Newtownból-Hataitaiig egy erdős ösvényen keresztül mentem. Kis erdei séta, ahonnan egy parkba lyukadsz ki. Az út mentén közeledve, már láthatóvá válik Hataitai, és a nagy dombunk amit meg kell mászni...., hogy hazaérjek....
Épp mondtam Péternek nem maga a séta fáraszt ki, hanem maga a dombra felkapaszkodás. Szerencsére volt nálam víz, ami életmentőnek bizonyult. Ahogy jöttem felfelé, úgy dokumentáltam a kilátást:)
Hazaérve, egy fekete szőr gombóc várt, aki úgy rázta a fenekét, hogy attól féltem eltörik. Feltöltöttem a vizes üvegem, és kiültünk a kertbe napozni. Jobban mondva Csöpke napozott, és az árnyékban próbáltam levegőt kapni, hogy a tüdőm, újra rendesen vegye a levegőt:)
Ha további képekre is kíváncsiak vagytok, a Klárikiwi Facebook oldalon, találhattok többet is:
https://www.facebook.com/pages/Klarikiwi/331767470235585?ref=hl
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése