Utolsó hetünket kezdtük meg. Újra Budapesten vagyunk ebben a pillanatban. Elkezdődtek a búcsúzások. És ez most sokkal nehezebbnek tűnik, mint amikor kimentünk. Akkor abban a pillanatban annyira rohantunk, nem volt időnk gondolkozni, végiggondolni cselekdetünket. De most több időnk van, kevésbé vagyunk fáradtak. Most valahogy súlyosabbak a kimondott szavak, komolyabbak az ölelések, a beszélgetések, az útolsó szemkontaktus....
És ezt hogyan is lehet túlélni...Hogyan is tart ki a következő hazajövetelig. Talán pont ezek a pillanatok fognak minket, a családot, a barátokat arra emlékeztetni, hogy itt voltunk, jó volt együtt, és hogy igenis jövünk haza, és folytatjuk ott ahol abbahagytuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése