Első hétvégi kirándulásaink:)

Tartozom egy beszámolóval. Most hogy itt van Robi és én se dolgozom, igy hétvégén van időnk kirándulni, bemutatni a várost és környékét. Az első hétvégén egy autókiállitásra mentünk.

Ki kell menni Wellingtonból, majdnem 50 km-re és ott található egy autókiállitás, ami egy itteni gazdag ember magángyűjteménye. Az úr elhunyt, igy a fia vette át a kiállitás bemutatását. Még soha nem voltam autókiállitáson, és nő létemre be kell vallanom, nagyon szeretem a kocsikat. Azt nem igazán mondom hogy szerkezetileg, motorilag értenék is hozzá, de igenis meg tudom különböztetni őket. Sajnos vezetési tapasztalatom nincsen, nincs jogositványom. És amennyire szeretem volna mindig is, most valahogy egyre jobban nem szeretnék jogositványt.

A kiállitás maga Paraparamuban volt:) Jó kis név:) Az ember nyelve megakad mire kimondja:)

Útközben is csináltunk egy-egy képet:)

A kiállitás szuper volt, olyan 500 kocsi és motor található egy hatalmas teremben:)

Annyi, de annyi képet csináltam, hogy csak na...Arra gondoltam egy - két kollázst csinálok, igy lehet szemezgetni és át tudjátok érezni a hangulatát:)

Vasárnap lementünk a városba az egyik nagyobb piacra, ahol az egyik magyar csapattal találkoztunk, régen jöttünk össze, és igy be tudtuk mutatni Robit is...


Utána lementünk a homokos strandra, ahol  a másik magyar csapattal is találkoztunk. Bementünk a vizbe és együtt labdáztunk.  Egy idő után Péter szólt, hogy kezd leégni, úgy érzi, búcsúzkodjunk.

Bekentük magunkat naptejjel, mégis nagy leégés lett a dologból. Én még könnyebben megúsztam. A fiúk pár nappal az esett után elkezdek vedleni...Ahogy Péter mondaná, " a pofám leszakad, szó szerint"....:)

Hogyan tovább.... Keresem az utam....

Mi történik egy ilyen tragédia után az emberrel? Leginkább meghal a lelke mélyén egy kicsit. Elvesziti a hitét mindenben. Tulajdonképpen megkérdőjelezi a nőiességét, azt hogy igazi nő hogy lehet ezek után.


Pénteken voltunk az utolsó vizsgálaton. Megnézték ultrahanggal, hogy minden rendben odabent. Megmérték a petefészkeim méretét, a méhemet is megnézték. Az első vizsgálatok azt mutatták minden rendben van. A méhemmel sincs nagy baj. Tény hogy meg van a méhemmel a probléma, de azt mondták ennek ellenére lehet gyermekünk.

Bár most ez nem igazán boldogit...Én ennek a babának örültem volna, ezt  a babát szeretem volna.


Vérvételre is kellett mennem, hogy megnézzék a hemoglobin szintemet, visszaállt e a testem a normál működésre, a nagy vérvesztesség után....


És hogy mi lesz ezek után....? Azt mondták az első menzeszem után, ha szeretnénk, újra elkezdhettünk probálkozni.... Azt beszéltük, arra gondoltunk, mindenképp kikérünk egy szakemebr véleményét, hogy is vagyok, és esetleg mivel tudnánk mi megelőzni és elősegiteni a várandósságot.


Sokat gondolkodtam mi legyen a munkámmal, tudnák-e ezek után szeretetett adni, tudnám-e lelkesedéssel csinálni a munkám, tudnék-e segiteni másoknak, úgy hogy még magamon is kénne segitenem?

Másrészt, nem esik jól, hogy  egyedül itthon legyek, hosszabb ideig, nem tudok csak úgy lenni a világban, hogy nem csinálok valami hasznosat.


A főnökasszonyom azt mondta akkor megyek vissza amikor én szeretném, ha szeretném, csak folytassam csak az önkénteskedést és segitsek Cathynek.

Nagyon jól esik, hogy ennyire támogatnak a munkahelyemről, kaptam tőlük egy hatalmas csokrot is....


Tegnap megirtam a levelet Suenak, végiggondoltam, hogy mi lenne jó, és arra gondoltam, csak 1-2 napra mennék vissza, plusz segitenék Cathynek. Igy itthon is lennék, és elkezdeném újra az életbe a visszailleszkedést...


Másrészt tegnap jelentkeztem angol tanfolyamokra is. Szeretném folytatni a nyelv tanulását....

Remélem szép lassan minden rendben lesz....Egy biztos, Péteremet ha lehet ilyet mondani, mégjobban szeretem. Mellettem áll, szeret, segit, rengeteget beszélgettünk, igy is gyógyitva egymást. Szerencsés vagyok, mert egy ilyen rossz dolog, nem eltávolitott minket, hanem mégjobban összekovácsolt....

Jön Robi...várjuk, várjuk....

Telnek a napok....Péter elkezdett ezen a héten dolgozni, igy ő elkezdte újra a régi életét. Én még itthon vagyok. De be kell valljam jól is esik egy kicsit egyedül lenni, rendezni a gondolataimat. Eddig nem nagyon kommunikáltam a világgal, most a  napokban kezdek visszatérni az éterbe, és egy kicsit szocializálódni....Az utcára továbbra se tudok kimenni, még nem tudok emberek között lenni, néha Péterrel azért már kimozdultam egy kicsit....



Tegnap meglátogatott Vale. Az argentin barátnőm. Irt, hogy nem fogad el semmilyen kifogást tőlem, jön és kész...Azt hiszem kezd megismerni...., mert mire irtam volna neki miért ne jöjjön, irta hogy jön és kész....


Jó volt látni, jót beszélgettünk, kávéztunk, közben Péter is megjött és csatlakozott hozzánk....

A hét hire, ami már a nap hire is, hogy Robi jön ide Új-Zélandra... (Robi Péter kollegája volt otthon Magyarországon, és arra gondolt kipróbálná magát külföldőn. Sikeres felvételi után, felvették Péter cégéhez:) Nem szabadulnak meg egymástól:))

Ez a tény, feladatokat adott nekem, szépen rendbe raktam a vendég szobát, kipakoltam a  régi komódból a ruhánkat, áttoltam a másik szobába a komódót. Tegnap kimostam az ágyneműjét, még fel kell húznom az ágyra. Van egy olyan érzésem és tapasztalatom, ha hazahozzuk a fiatalembert egy zuhany után, csak ágyat fog kivánni....Higyjétek el egy 28 órás út után ez a 2 legjobban hangzó dolog, amit az ember kivánhat....


Álmositó idő van, sajnos nem napsugarakkal várjuk Robit, bár ki tudja délutánra milyen idő lesz. Nem lehet itt igazán tippelni, elég változékony erre az időjárás....

Izgalmas lesz, most majd elmondhattom két férfival fogok élni, ráadásul két informatikussal...:)

Programokon már gondolkodtunk, ha kezd egy kicsit átállni Robi, akkor bevisszük a városba, Péter elviszi a céghez, hogy elkezdje majd a kezdeti procedurát, és egy-két kirándulást is kigondoltunk....