Babát várunk :)

Babát várunk....Hatalmas örömmel és várakozással....És itt az öröm a fontos...hogy újra mosolygunk, és boldogok vagyunk....

Amikor elveszítesz babákat, valahol te is velük halsz kicsit....Kellett ez a kis idő, amíg a lelkünk és a szívünk meggyógyul, vagy inkább hegesedik...És hát ott van a testi rész, hogy túl vagyok egy műtéten, ahol a doktor bácsim rendbe rakott, és hosszú évek után kaptam egy diagnózist, hogy mi is volt a baj....

Köszönettel is tartozom és hálás vagyok Dr. Andrew Murraynek, aki vigyázott rám, megműtött, és aki mikor meghallotta, hogy újra várandós vagyok, velünk örült...Emlékszem mikor mentünk hozzá, hogy "hello, megint mi vagyunk, és igen van egy pozitív tesztünk", csak rám nézett, mosolygott, mondta menjünk nézzük meg azt a pocaklakót....És egyszercsak láttunk egy kis zsákocskát a képen, ami jó helyen volt, minden  a helyén volt....Andrew nagy mosollyal és egy hatalmas öleléssel búcsúzott tőlünk...Mondta sajnos az ő része itt most végett ér, és javasolta, hogy keresünk egy nőgyógyászt....Mondtuk is, hogy kinéztünk egyet, aki Anikóéknak és most egy másik magyar lánynak is segített, és akinek a  kezei között születtek meg az újabb magyar babák....Andrew biztosított minket arról, hogy jól választottunk, jó kezekben leszünk, és már küldi is neki a leleteimet, hogy mire megyünk hozzá, meglegyen minden......

De hadd meséljem el, mi is történt mikor tesztet vettem.....:

Emlékszem mentek a  hónapok a műtét után, és én kezdtem aggódni, hogy mi van ha nem tudok teherbe esni, mi van, ha nem jön össze....Már azon gondolkoztam, hogy keresek munkát, mert kezdek beleőrülni ebbe a sok szabadidőbe, és nemcsak a saját , de Péter agyára is megyek....Aztán éreztem hogy egyre érzékenyebb vagyok, egy nagyobb beszélgetésünk után Péterrel, úgy döntöttem...Igaza van, nem lehet így élni, hogy bezárkózom, elmegyek kirándulni....Addig-addig agyaltam a beszélgetésünkön, hogy arra jutottam, hogy veszek egy tesztet,,,,mintha ez az érzékenységem egy jel lenne.....

A teszt pozitív lett, igazán meg se lepődtem, valahol éreztem....:) Péter mikor hazajött meglobogtattam előtte a tesztet....Péterrel abban a pillanatban még nem is igazán tudtunk örülni, inkább félelem és izgalom keveredett....Mondtuk is hogy várunk pár hetet és utána megyünk a GP-nkhez, hogy mi is a helyzet, és hogy szeretnék egy vér vizsgálatot is.....


Közben elmentünk pihenni kicsit Rotoruára.....A terv az volt, hogy elmegyünk, elbújjunk, és babát csinálunk, nyugodt környezetben.....Na ezt mi megelőztük, úgyhogy a pihenés megvolt,,,,a babával együtt....

Mikor hazaértünk utána való héten mentem  el GP-mhez....Aki egy nagyon kedves hölgy, nagy hassal köszöntött minket, ő is terhes volt.....Elküldött vér vizsgálatra, ahol megerősítést nyert, hogy itt kérem szépen baba lesz, így bejelentkeztünk Andrewhoz, hogy megnézzen minket....

Andrew ahogy ígérte elküldte a leleteimet Dr Michel Sangallihoz....Bejelentkeztünk a doktor bácsihoz....Emlékszem az első találkozásunkra....Nagyon, de nagyon izgultunk Péterrel, majdhogynem olyan volt a hangulat mintha"temetésre mentünk" volna...A doktor úrral átbeszéltünk mindent, majd következett az ultrahangós vizsgálat.....Egy gyönyörű kis babszemet láttunk....és meghallgattuk a szivhangját is.....Jézusom, ennél szebb hangot, még soha nem hallottunk....

Olyan boldogan és megkönnyebbülve jöttünk el Péterrel, mintha  csak az "esküvőnk" napja lett volna....Elég érzelmes nap volt....Na ez volt az a  momentum , amikor elhittük, hogy itt kérem baba lesz, és hogy most tényleg minden okés, és hogy jó kezekben vagyunk.... És hát az a gyönyörű erős szivhang....Anikót könnyek között hívtam, és délután vittem a sztár fotót az én pocaklakomról....

Ezt a pocaklakót Lencsinek neveztük el.....

Azóta eltelt 20 hét....Félidőben vagyunk....Épp ma voltunk megint a doki bácsinál....Minden rendben volt...csodás szívhang, izgága baba, és megerősítést nyert, hogy kislány lesz.....Szóval most már hangosan kiabálhatom....."Hello anyuka leszek, és kislányunk lesz :)"

Csodás érzés várandósnak lenni, szuperül érzem magam a bőrömben, jól vagyunk....hétvégén még táncoltunk is a babával, merthogy Péter céges karácsonyi bulijában voltunk.... :)


És persze képeket is tudok mutogatni:

Játékos délelőttök.... :)

Amikóék lassan egy éve, hogy ide költöztek az utcánkba.....Még akkor ismerkedtünk meg egymással, mikor Dani még csak pocaklakó volt.....Azóta eltelt 2 és fél év.....

A napokban segítek vigyázni Danira....Nem igazán babiszitterkedésnek hívom, merthogy olyan csoda ez a kisember, hogy mindig öröm vele lenni....


Jó érzés hogy amikor meglát, akkor már messziről kiabálja a nevem , hogy Káááájjjiiii....És arról nem is beszélve, mennyire szereti Csöpit is.....Ő Csöpinek a kisgazdija..... Éppen most tanulja, hogyan kell leültetni a kutyusom....

Mindig öröm, ha együtt vagyunk...Szoktam is mondani Anikónak, Dani nagy húzóerő, lélek- gyógyító nekem....Hogy habár elvesztettem két babát, ő nekem a remény sugár, hogy miért is szeretnék gyermeket....Nagyon jó nevelés, kedves, életvidám fiú....Már kértem is Anikóékat, árulják el mi a receptjük, hogyan is kell ilyen jó kis pasit összehozni.....


Ma csodás időnk volt....A napokban olyan szépen sütött a nap, hogy akár már pulcsiban is jól érzi magát az ember....A reggeli mesehallgatás, és gyurmázás után, elmentünk a közeli játszótérre.....Egy kis park, ahol nyugodtan rohangálhatnak a gyerekek, van egy-két játék is rajta.....


Dani imád hintázni...Közben mindig éneklem neki a hinta-palinta dalocskát.....Sokat szoktam neki énekelni, vagy mondókát mondani.....A borzalmas hangom ellenére, szerencsére eddig a gyermek, nem szólt, hogy hagyjam inkább abba :)


A hintázás közben számolgattuk a repülőgépeket....Igazi pasi, imádja a repülőket, a helikoptereket, a vonatokat és az autókat.....Most épp a verdák című mesét nézzük ezerrel....


A délelőtti nagy "kalandok" után  hazaérve, úgy döntöttem, hogy kint a szabad levegőn eszem meg az ebédemet....Felvittem a kertbe a pokrócot, kiültem, és a tájat nézve megebédeltem....Csöpke is csatlakozott hozzám....Imád kint lenni, napozni.....Úgy látszik még nem elég fekete a bundája :)


Holnap is találkozunk Danival, alig várom, hogy  majd miket fogunk játszani..... Remélem majd mesél nekem....Imádom, mikor egy-egy könyvet kiválaszt, és elmondja nekem félig angolul- félig magyarul,félig baba nyelven:)

Vidámkodunk.... :)

"Most már mi jövünk....."

Ahogy doktor bácsim mondta, most rajtunk van a sor. Ő amit tudott megtett a műtét alatt.
Mindig amikor megyünk hozzá rajzolni szokott nekünk, mi is történik velem. Ez most se volt másképp....Sőt....Még videót is mutatott, hogy mit csinált a műtét alatt.

Azt mondta, hogy amikor elkezdte a műtétet, nem gondolta hogy ez lesz. Egy sövény volt a méhemen, amit le kellett vágni, és szövet darabok is maradtak bent, valószinűleg az első menstruálcióm után, amik elvarasodtak, és az egyik összenőtt a vakbelemmel is. Így a vakbelemet is ki kellett szedni. Szerencsémre a szomszédos műtőben épp egy belgyógyász doktor műtőt. Ő jött  megnézni a vakbelemet, és mondta nem néz ki túl jól. Jó lenne kivenni. Így ezt a fajta műtétet ő végezte el. Ezer szerencse, hogy ott volt a közelben, és segített. "Meg is haltam volna", ha Andrew összezár, és egy újabb műtétet kellett volna kivárni.

A műtőben így többet voltam bent. Általában a hysteroscopos,laparoscopos  műtét olyan fél órás, én több mint egy órát voltam bent. Plusz Andrew érezhette, hogy nem leszek egy könnyű esett, mert mély altatást kért.

A lényeg, a lényeg, hogy túl vagyunk rajta. Azt mondta sikeres volt a műtét. Szépen sikerült kitisztítania, helyet csinálnia. Úgyhogy örülés van....

Kérdeztem, hogy akkor most mi a  következő lépés....Azt mondta most már mi jövünk. Várjunk még egy hónapot míg a hegek gyógyulnak, és aztán belekezdhettünk....


Azt is kérdeztem miben tudok esetleg a testemnek segíteni, hogy gyorsabban gyógyuljon, könnyebben teherbe essek. Doktor bácsim azt mondta kezdjem el újra szedni a folsavat, és a jódot. (Itt kötelező jódot szedni a várandós anyukáknak, mert jód hiányos a víz, az ételek), vegyem vissza a koffeint, úgyhogy megalkudtunk, napi egy kávéban,és az alkohol mennyiségét is vissza kell venni. Egy-egy pohár bort, vagy sört ihatok, de azért persze óvatosan.

Utolsóként megbeszéltük, ha karácsonyig nem jön össze a baba, akkor más megoldást kell kitalálnunk. Remélem odáig nem jutunk el.....


Jó volt beszélni Andrewval, jó volt hallani mi is történt velem, hogy is volt....Azt nem mondom, hogy megkönnyebbültem, de jó ha az ember kap végre válaszokat....


És hogy nevén is nevezzem a betegségem: Endometriózis..... Azt mondta Andrew valószínű ezért voltak fájdalmaim a menzeszem alatt..... Most már tudom ez egy tünet volt, hogy baj van.....Otthon mindig azt mondták, ez normális, vannak nők, akiknek jobban fáj..., nincs semmi bajom....

Műtét után...beszámoló második rész....

Amikor felvittek az osztályra akkor egy több ágyas szobába vittek, de egy idő után átvittek   egyágyas szobába, ahová egy fürdőszoba is tartozott.

Minden fél órában jöttek mértek a  vérnyomásomat, és megnézték nem vagyok-e lázas. Közben nyomogathattam a morifumot is, ha nagy fájdalmaim voltak.

Nagyon édes nővérkéket fogtak ki. Szuper ellátásban volt részem.

Egy idő után megint azt éreztem, hogy mennem kell pisilni. Így megkértem a nővérkét, hogy kösse ki az infúziót és a mofiumot, mert nem tudtam tőlük sétálni. És akkor szembesültem azzal, hogy huuupppssszz, de nekem nem megy a pisilés. Olyan alap dolog, amit minden nap csinál az ember, és most hiába mentem a wc-re sikertelenül jöttem ki, pedig éreztem hogy nekem kell. Vicces és egyben nagyon ijesztő dolog. Hívtam is megint a nővérkét hogy mi a helyzet.

Mondta ez teljesen normális egy ilyen műtét után, igyak sokat, de ha nem tudok pisilni a későbbiekben sem, akkor kapok egy katétert. Na ez volt a varázsszó nekem. Mondtam bármit megteszek, csak mondja mi a dolgom. Mondta, hogy sokat kell innom és ha tudok sétálgassak egy kicsit, de ne menjek messzire, csak óvatosan.

Annyira megijedtem, hogy fél óra alatt megittam egy liter vizet, és sétálni kezdtem az osztályon. Este 10 óra lehetett, már megvolt az éjszakai műszak váltása. Jött is oda az egyik nővérke, csodálkozva, hogy ilyen hamar felkeltem. Mondtam nekem pislni kell, de nem tudok :) banális, de ez volt :) Sétáltam egy-két kört, majd pihentem. Majd újabb séta jött. És hála az égnek és  Newton bácsinak (gravitációnak) siker élményem volt. Igen ám, de aztán a sok viztől úgy beindultam, hogy 10-15 perecenként mennem kellett :)

Mivel kikötöttük a mofimot, így egyre tisztább lett a fejem és azzal együtt előjöttek a fájdalmaim is. Éjjel 2 óra fele kértem egy szendvicset, mert akkora már több mint 24 órája nem ettem, és jelzett a hasam, hogy kéne valami bele. Majd kaptam fájdalom csillapitot is. És valamikor hajnali 3 óra fele sikerült kicsit elaludnom.

Nehezen ment, mert hogy a hasam és a vállam miatt nehezen tudtam elhelyezkedni. Az altatás utóhatásaként a torkom érzékeny volt, a vállam és a mellkasom meg érzékenyé vált, fájt.


Reggel hat óra előtt jött az éjszakás nővér, újabb vérnyomás, hőmérséklet ellenőrzésre. Minden rendben volt. Mondtam neki, hogy sikerült aludnom is. Mondta is  hogy,  jó kislány vagyok :)

Nagyon hálás vagyok a nővérkéknek, mert nagyon rendesek voltak és kedvesek. A reggeles nővérnek mondtam is, hogy nagyon jól voltam tartva. Mondta, hogy mivel minden rendben, haza tudok menni.

Reggel 9 után kezdődött a beteg látogatás. Mielőtt elmentem megkaptam a papírjaimat és megbeszéltük a továbbiakat mire kell figyelnem. Kicserélték a kötéseimet. 4 helyen voltak sebtapaszok.

Úgy nézek ki mintha egy horror filmből jöttem ki, vagy mintha Andrew csak úgy találomra nyitott volna ki: "nézzük, milyen innen a látási viszonyok...., nem jó....., nézzük meg a másik oldalon..... ott se jó, menjük kicsit lejjebb..... Na itt már mindent láttok" :)

Péternek nagyon örültem mikor megláttam. Nagy mosollyal jött a szobába. Mondta, hogy ő még a régi szobába ment, ahová először vittek, merthogy miután elment, utána vittek át ebbe az egyszobás kórterembe.

Kint esett az eső, szürke volt az égbolt, mi mégis mosolyogva mentünk haza. A műtét előtti várakozást, végig nevettük, és ez azóta sem változott. Valahogy megnyugodtunk.

A felépülés csodás módon, egész jól halad. Magam is meg vagyok lepődve, a 2. napon már elkísértem Pétert és Csöpkét sétálni. Egyre többet tudok fennt lenni, persze nem emelgethettek, nem erőltethettem meg magam. De másnap hogy hazaértem, már én csináltam a reggeli kávénkat. Olyan jól esett, hogy ha bár fáj itt -ott, de azért meg tudom csinálni.

Ma van a  8. napom. Most már egyedül viszem le Csöpkét, voltam angol órán, csináltam már vacsit. A sebeim szépen javulnak. Egyedül a köldökömnél nézek ki furán. Merthogy ott vagyok egyedül összevarrva, ott látszanak egyedül cérnák, amit elméletileg holnap a körzeti orvosom fog kiszedni.

És miért is tartom fontosnak megírni mindezeket ilyen részletesen? Egyrészt őszinteséget fogadtam, mikor elkezdtem blogot írni, másrészt szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy mielőtt babát szeretne. Tessék elmenni kivizsgálásokra.

Én mielőtt kijöttünk, voltam a nőgyógyászomnál, mondtam, hogy babát szeretnénk, és mondtam, abba szeretném hagyni a fogamzásgátló tablettámat. Azt mondta, hogy egészséges vagyok, csak annyi dolgunk, hogy "dolgozzunk az ügyön".

Sok-sok éve fájdalmasak voltak a menzeszeim, és senki-de senki nem mondta otthon, hogy nézzük meg ultrahanggal, hogy mi lehet az oka. Csak akkor derült ki hogy baj van, mikorra elvesztettünk két babát. Két életet.

Ha szeretnél babát, akkor a javaslatom a következő, tessék elmenni egy jó nőgyógyászhoz, kérni tőle egy teljes vérképet, hogy minden rendben van-e, és kérni, hogy nézzen meg ultrahanggal is. És akkor biztosan tudod, hogy csak "dolgozni kell rajta", és egymást nagyon-nagyon szeretni, és akkor megtörténik a csoda, 2 sejtből-valami órási "csoda".......

Műtéti beszámoló, első rész....

Hat nap telt el a műtét óta és azt kell mondanom egészen jól vagyok. Persze ahogy Péter ma megfogalmazta, nem a legjobb beteg vagyok. Izgek-mozgok, nem bírom ezt a sok fekvést. Mondjuk a reggeles ápolónő mondta nekem, hogy jó hogy van kutyám, az nekem gyógyszer, egy kis séta kell, de szépen fokozatosan kell belekezdenem. Harmadik nap még Péter is elkísért minket,  de ma már én voltam egyedül Csöpkével reggel, délben és este.

6 hónapot vártunk erre a műtétre. 6 hosszú hónapot. Lehetőségünk lett volna gyorsabban túl lenni a műtéten, kaptunk rá egy közelebbi időpontot, de az nagyon sokba került volna. Így azt lemondtuk, és helyette hazamentünk tavaly év végén. Sikeresen elintéztük Csöpke ideszállítását, és a családdal, barátokkal is sikerült találkoznunk. Sajnos a 3 hét nem volt mindenkire elegendő, ezért volt is lelkiismeret furdalásom. És megfogadtuk, ha legközelebb megyünk, akkor több hétre megyünk.

A műtét előtti hét gyorsan eltelt, mozgalmas volt, köszönhető a húsvétnak is. Vendégségekben voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Persze körbevett minket a "mi lesz" köd. Utolsó este fel is mentünk a kilátóhoz beszélgetni, naplementét nézni. Csodás narancssárgás volt az ég, nyugodt esténk volt. Megbeszéltük mi lesz, kibeszéltük magunkból a félelmeket, és a vész tervet, mi lesz ha ez lesz, és mi lesz ha az lesz.


Szerdán délre kellett mennem a Keneapuru kórházba. Az ápólónő akivel beszéltünk, kiadta, hogy éjféltől nem ehetek, és hogy reggel 10- után már nem is ihatok. Nagy izgalomba mentünk. Péter percenként a nyakamra járt, hogy menjünk-menjünk, mert ki tudja meddig tart az út, meg hogy szedjek össze plusz pizsamát, törölközőt, pipere dolgokat. Mondtam is neki, én nem maradok bent, azt mondták jöhetek haza, én így készőlök.

De valamit érzett Péter mer tényleg szükség volt a kis csomagomra.

A kórházba érve, egyeztettük az adataim, és aláírtam a papirókat. Majd egy nővérke jött, elbeszélgessen velünk, hogyan is lesz a műtét, mi fog most történni, és persze megmérte a vérnyomásom, megnézte hogy lázas vagyok-e.

Nagyon jót beszélgettünk, nevetgéltünk, jó hangulatban telt a beszélgetés. Kiderült, hogy svájci néni a nővérkénk, nagy öröm volt, hogy "jaj de jó európai, szinte szomszéd" :)

És kiderült, ami hihetetlen, hogy a nagymamáját hívták Klaranak, és ugyanakkor született mint én, augusztus 18-án. Hihetetlen. Azóta se térek magamhoz. Kérdeztem is tőle, és ő is K-val írta a nevét, a válasz igen volt..... :)


Aztán jött egy nagyobb várakozás a váróteremben. Közben Kiwi sorozatok mentek a tévében. Péterrel azt néztük, és készen voltunk, hogy tiszta Barátok közt, meg Jóban rosszban keverék volt maga a sorozat. Úgy a látszik akárhova mész, a sorozatok ugyanolyanok :)

Közben a doki bácsimat láttam besurranni kis ebéddel a kezében. Gyors köszönés után eltűnt. Mikor bekerültem előkészitésre onnan már gyorsan történtek az események. Jött a műtéti asszisztens bemutatkozni, az altató orovos, Andrew a nőgyógyászom. Mindenki elmondta mi fog történni, minek mi lesz a következménye.

Aztán átöltöztem a hátul gombolós hálóingbe. Hülyéskedtünk is, milyen szépen nézek ki, kész párizsi divat, de mondtam, hogy ez egy olasz modell :)

Aztán jöttek betolni a műtétre, mondták maradhatok az ágyban, nem kell besétálnom, mint múltkor, majd bent átfekszem a műtéti ágyra.

Miközben kötötték be a kanült, közben még egyezteték velem az adataim. Jó hosszú nevem van, elkezdtem nekik megint lebetűzni. Mondták is, hogy olyan gyorsan csinálom, látszik, hogy nem először csinálom :)

Mondtam ha csak kimondanám, akkor úgyse értenék. Kérték mondjam ki hangosan, ahogy mi mondjuk.

"Klára Hegedűsné Németh"

Elmeséltem, hogy én a férjem nevét is használom, meg a családi nevemet is.

Aztán jött a maszk. Egy szippantás-két szippantás....És már aludtam is.


Az ébredésre nem emlékszem kristály tisztán. Csak arra már hogy a megfigyelőben vagyok, Péter még nem volt mellettem, és kértem a nővéreket, hogy had menjek el pisilni, mert azt érzem, hogy nagyon kell....

Nem sikerült, vagyis nem úgy ahogy én gondoltam. Merthogy vér jött csak ki belőlem....

Jött Péter és mondta, hogy Andrew hívta, minden rendben ment a műtéten, csakhogy nem csak a méhemet rakta rendbe hanem, egy sebészt kellett még lehívni, hogy  vakbelemet is kivegyék.


Igen mindenki jól olvassa, a vakbelemet. Merthogy a méhemen volt egy sövény, amit levágott Andrew. Igy kiderült, hogy nem kétszarvú méhem van. Plusz az is kiderült, ahogy belém néztek, hogy valószínű az első menstruálcióm alkalmával bent maradt egy szövet darab, ami elvarasodott és összenőtt a vakbelemmel ezért azt is el kellett távolítani. Mondta a dokim, hogy tankönyvi esett vagyok, és hogy valószinű, ezért voltak fájdalmaim a menzeszem idején.

Péter és én is megnyugodtunk.

Aztán felvittek az osztályra megfigyelésre. Bekötöttek nekem morfiumot. Kaptam nyomogatni való gombot, ha fájdalmam vannak. Ilyet csak a filmekben láttam, készen voltam tőle.


Pétert hazaküldtem, mondtam, hogy én még kábult vagyok az altatás miatt, nyugodjon meg, pihenjen ő is. És hát várta itthon  Csöpke is :)

Folyt. Köv....

Műtét után...

Ma Péter már hazahozhatott. Tegnap megvolt a műtét, és mivel Andrew sikeresen helyre rakott, bónuszban pedig  egy sebész még a vakbelemet is kivette. Így mondták maradjak bent egy éjszakát, hogy megnézzék minden rendben van-e. Kicsit úgy érzem magam testileg, mintha egy pankrátor mérkőzésen vettem volna részt.

A lelkem szuper, jól éreztem magam. A nővérek, az orvosok, az altató orvosok szuperek voltak, és iszonyat kedvesek.

Olyan érzetem volt, mintha nem is kórházban lennék, hanem egy Spa-ban. Állandóan masszirózó szerkezet masszírozta a lábam, és kaptam takaró melegitőt, ami szintén meleg levegőt fújt állandóan rám.

Egy biztos, már túl vagyok egy itthoni alváson. Péter mondta olyan édes deden hortyogtam, hogy öröm volt nézni. És hát elkísért állandó társam is piheni, Csöpke. Péter miután felkeltem odabújt mellém, jó érzés volt, helyreállt a világ rendje.

Részletek majd később:)

Köszönöm, hogy gondoltatok rám.


Sok puszi-nagy ölelés: Kláriflári

Egy lépéssel előrébb....

Tudom, tudom  kicsit eltűntem. Na nem azért mert nem szeretek írni, hanem azért, mert ez a várakozása, amit hónapok óta csinálok....lassan lassan megőrjít. Azt hiszem nekem a 2013-as év és a 2014 év arról szól, hogy milyen kitartóan tudok várakozni....


Bár már van egy kis előre lépés a történetemben. Múlt hét pénteken hivatalos voltam a kórházba, elbeszélgetésre. Péter kivette a délutánját, így velem jött.

A kis papírkámmal a kezemben a recepciós néni előtt állva, Péter mondta hölgyeké az elsőbbség, menjek, jelentkezzem be. Mondjuk úgy, hogy bedobott a mély vízbe. Hagyott kibontakozni.

Nagyon kedves, fiatal hölgy fogadott, elmondtam időpontra jöttem, bemutatkoztam. Majd kérte tőlem az útlevelemet, így Péterhez fordultam, és nyújtottam a tenyerem. Merthogy Péter az okirat vigyázó és felelős egyben. Ezek után leültünk a váróba.


Hihetetlen hibának tartóm, hogy akinek problémás teherbe esnie, vagy épp elvesztette a babáját, az együtt várakozik a várandós kismamákkal és leendő kis papákkal, na meg a család tagokkal. Hihetetlen fájdalmas érzés.


Bár ma már kicsit könnyebb. Felejteni soha nem fogok, de már nem érzem magam rosszul gyerekek közelében. És egy nagy dolog vezérel, hogy szeretnék már túl lenni a műtéten. Nem is igazán a  műtéttől félek, hiszen tudom, hogy mire  számíthatok. Utána olvastam,  már voltam a kórházban egy műtéten. És tudom hihetetlen kedves nővérekkel, orvosok kezében leszek, akik  intim teret biztosítanak neked és a hozzátartozódnak, és minden információval ellátnak.

Szóval ez a része tiszta. Inkább válaszokat szeretnék kapni. Hogy mi is a baj velem. És hogy minek mi lesz a következménye. És ha minden tiszta, akkor tudjuk dönteni a lehetőségeinkről. Egy biztos hihetetlen jó nőgyógyászom van, sokan dicsérik, és bízom benne. Mondtam neki, hogy ígérem nagyon jó kislány leszek,  mindent megcsinálok amit szeretne.


Szóval a kórházban egyenlőre a papír munkát csináltuk meg. Megbeszéltük egy nővérrel és egy orvossal, mi is fog történni, megbeszéltük a kór történetemet, allergiás vagyok-e valamire, mi lesz a menete a  műtétnek, mikor mehettek haza. Miután megértettem jogaimat és lehetőségeimet, aláírtam a papírokat. Így zöld utat biztosítva a műtétnek.


Még egy vérvétel volt ezután vissza. Utálom a  vérvételeket, félek tőlük. Mondtam a fiatal hölgynek félek a vérvételtől, kérdezte szeretnék-e lefeküdni, mondtam csak beszélgessük, az mindig segít:)

Úgyhogy belekezdtük egy csajos beszélgetésbe, fodrászatról, Valentin napról:)

Dátumot még mindig nem tudunk, de legalább egy lépéssel mégis közelebb vagyunk. Remélem ez már jól jel, arra nézve hogy hamarosan időpontot is kapunk.



Addig is marad a várakozás....

Megint eltelt egy hónap....Napjaim...

Október havát kezdtük meg...Gyorsan telnek a napok.... Olyannyira, hogy holnap érkezik Robi vissza
 Új-Zélandra. Tegnap indult el, és 2 nap utazás után, holnap landol a gépe... Megyek majd elé a repülőtérre....

Ma szépen kimostam az ágyneműjét, hogy mire visszaér, friss ágyneműben tudjon pihenni. Csodás napsütéses időnk van ma, így kivittem a friss levegőre száradni.

A szeptember hónap elég esősre sikeredett, így mindig öröm ha esős napok után, napsütéses napra ébredünk. Egészen máshogy működöm az ilyen napokon. Energikusnak, optimistábbnak érzem magam mint máskor. Ha esik, akkor olyan érzésem van, hogy jobb nekem az ágyban maradni, mint kikelni....


Ahogy néztem előre az időjárást, egyre jobban fog melegedni az idő.... Jön a tavasz....Az is bizonyítja ezt, hogy vasárnap megvolt az óraátállitásunk... Így tovább van világos.... Várom már a nyarat.... Remélem olyan lesz mint tavaly. Kicsit melegebb, kicsit szélcsendesebb mint szokott....

És hogy mi történik velem?

Nos, itthon vagyok, hiszen megszűnt a szerződésem, így nincs munkám... Egyenlőre sztem így is marad, bár nézegettem az állás hirdetéseket....

Tegnap voltunk az orvosunknál. Megjöttek az első vizsgálatok eredményei. Megbeszéltük, hogy teljesen kivizsgál engem is, és Pétert is. Hátha így válaszokat kapunk. Eddig úgy néz ki minden rendben van...

Még egy kisebb műtét van nekem vissza, mikor is a doki bácsi megvizsgálja a méhemet, milyen formája van, és ha kell korrigálja.... Csak az a kérdés mikor is történik meg lesz  a műtét.  Magán úton a közeljövőben van egy időpont. Állami ellátásra váró lista van, olyan 5-6 hónapot kellene várni....


Hiányoznak az időseim, még nehezen szocializálódóm újra, nehezen megy a beszélgetés. Pedig még tartozom nekik egy magyarázattal, miért is tűntem el hirtelen...Hiányoznak nagyon....  Szóval ez a következő a teendőim listáján....

Sok idő-sok gondolat....

Lehet hogy az élet arról szól, hogy leckéket tanuljunk? Ha igen, akkor én most a türelem leckéjénél járok. Mindig hamari kislány voltam, nehezen viseltem a kudarcot, jobb- különleges szerettem volna lenni.

Ha belegondolunk mióta világ a világ, eddig ez úgy működött, hogy az idősebb generáció átadja a tudását a fiatalabb generációnak. Teljes megbecsülés illette őket, figyelték a  fiatalok minden szavukat, tanításukat. És ezekkel a leckékkel és a megszerzett életbeli tapasztalatokkal, ők is tovább adták a tudásukat a következő generációnak...

Emlékszem Péter és apukája egyik utolsó beszélgetésére: "Fiam, a fákat ekkor és ekkor, így és így kell megmetszeni...."

Ez mára megváltozott. Ebben a felgyorsult világban, amikor nincs időnk egymásra, amikor nem szabad az érzéseidet kimutatni, amikor erősnek kell látszani, amikor a végső cél, az elismerés, a pozíció, a pénz, akkor ezek a dolgok eltűnnek.

Mióta itt vagyunk lassan 2 éve, azt gondolom a sok új következtében rengeteget kellett tanulnom, majdhogynem csupaszra vetkötve,  újra felépítve magam...Persze továbbra is tele vagyok félelmekkel, de soha nem gondoltam volna, hogy a teljes kiszolgáltatottságot, amit ez az "új álom" hozott, hasznos is lesz számomra.  Olyan ez az utazás mint egy önismereti tréning, csak mert itt vagyunk, ez a dolog felgyorsult, folyamatos elemzést kivan tőlem- magamról, folyamatos visszajelzésekkel találkozom.


De lehet a kor beszél belőlem, lehet eljutottam ahhoz a korhoz, amikor már az ember a kérdéseire válaszokat szeretne kapni, amikor visszafele nézve, azt mondhatja hogy ez a múltam, jó úton haladok, és ha ezt így csinálom, akkor ez és ez lesz a jövőm.....


Soha nem gondoltam, hogy ilyen fájdalommal kell szembesülnöm, mint amit kaptunk az élettől... Mindig azt gondoltam, azzal, hogy anyuka leszek, egy magasabb síkra lépek, kiteljesedem és értelmet nyer, hogy Nő vagyok, hogy akkor tényleg befejeződik a gyerek kor, felelősség hárul rád, és valami olyan szeretetet ismerhetsz meg, amit még soha sem.


És most itt vagyok, olyan mintha újra a start vonalhoz állnék, és kezdhetném elölről, hogy ki is vagyok, mit akarok, hogy vagyok, mit kéne csinálni, mit kéne tanulni, mi lesz belőlem.....

Ráléptünk a búcsú útjára....

Egy hete hogy csak várakoztunk...Vártuk, hátha természet anya segít a babának, és nyugalomban elmegy, itt hagy minket...Sajnos nem így történt....


Tegnap hívtak az orvosom klinikájától, hogy vagyunk, mi a helyzet....Mondtuk sajnos a helyzet változatlan....A baba nem szeretne menni... Így mára kaptunk  időpontot a kórházba, hogy megbeszéljük a részleteket, hogyan is tovább....

Éjszaka alig aludtunk, mindketten jó sokat forgolódtunk.....Keveregtek bennünk a gondolatok...Hol én bújtam Péterhez, hol ő bújt hozzám....

Hajnalban elkezdtünk beszélgetni összebújva....Érzelmi viharainkat próbáltuk átbeszélni, a kérdéseinkre választ találni, és egymás feszültségét oldani....


Érzékeny vagyok, úgy bújtam Péterhez mintha utoljára bújnék, mintha ez az utolsó esélyünk lenne együtt lenni. Nagyon félek a műtéttől, és ha lehetett volna elkerülöm. Többször megfordult a fejemben, hogy lehet a gyógyszeres megoldást kéne újra választanom. De múltkor nagyon megszenvedtem, iszonyat nagy fájdalmaim voltak.... És ha racionálisan, hidegen kell gondolkodnom, akkor muszáj a műtéti megoldást választanom, még ha rettegek is attól, hogy soha többet nem kellek fel az altatásból....


Soha azelőtt nem voltam ennyit kórházban mint most, soha azelőtt nem volt ennyi vizsgálatom és vérvételem, mint most....

A kórházban a midwife (bába, szülésznő) már ismerősként köszöntött. Mondta is jó hogy lát minket, de bárcsak ne ez miatt találkoztunk volna újra. Mondta hogy szerencsém van, ezek szerint teherbe tudok esni...., de ez büntetés is, hiszen nem elég hogy megáll utána a fejlődésben a baba, még el se tud menni szépen....

Megvizsgáltak, vérvételen voltam, meg aláírtam a papírokat a műtét miatt....Holnap reggel kell mennünk....És holnap haza is jöhetek....




Sokat gondolkodok, életről-halálról, jóról-rosszról, családról-barátokról, maga az életútamról, sorsról, jövőről....Azt hiszem most nőttem fel, hogy ilyen dolgok történnek velem. Nem akkor váltam felnőtté mikor 18 éves lettem, most lettem felnőtt, mikor ebben a felemás állapotban vagyok, hogy anyává kellett volna válnom, de nem lehettek, nem válhattok....De már gyerek se lehettek, hiszen olyan dolgokat élek át, amiket gyerekek nem szoktak....

A másik amin gondolkodtam, hogy milyen gyorsan elmentek az évek, mennyi minden történt, mégis arra gondolok, mennyi minden nem történt meg, mennyi mindent kihagytam, mennyi mindenről lemaradtam....

És hát ott van ilyenkor a lelkiismeret is ami megszólal....Hogy mennyi fájdalmat szereztem az évek alatt, mennyi rossz érzést, gondolatot, élményt hordozok magammal, cipelem a vállamon, vagy éppen én hány embert bántottam meg....

Soha nem hittem a pszihológiában, hogy meg tudna oldani valamit...De most lehet jó lenne megbeszélni, átbeszélni, kibeszélni az életemet, válaszokat találni, elengedni, megbocsátani, utat találni....Mert most megint üresnek, kiégetnek érzem magam, nincs jövő képem....


Egyben vagyok biztos, de abban nagyon. És ez Péter....Olyan kapcsolat van közöttünk, amiért hálás vagyok, olyan szinten méllyé, pótolhatatlanná vált, olyan szinten szeretem, amit nem is lehet megfogalmazni, szavakba önteni...Vagyis talán úgy tudnám, hogy Péter nekem a "mindenem": barát, szerelem, szerető, kritikus, vita társ, tanító......Jó érzés reggel úgy kelni, hogy mellettem szuszog, mosolyra húzódik a szám, olyan jókat tudunk beszélgetni, jó érzés hogy odafigyel rám, meghallgat, véleményt mond....Jaj tényleg nem lehet szavakba önteni....

Elveszve....

Régen írtam... Az utolsó bejegyzésemben azt írtam, hogy sejtelmes mosoly van a számon....Sajnos most már szomorúan áll a szám.....


Amikor fiatalabb az ember, azt gondolja, hogy persze szeretne gyerekeket, és persze lesz is majd idővel....

És amikor az ember ott tart hogy jöhet a baba, akkor vagy nehezen jön össze, vagy sehogy nem jön össze, vagy elmegy a baba....


Elveszítettük a második babánkat....


Olyan fajta üresség vesz körül ami azelőtt soha nem vett....Kiégett, semmi nem érdekel állapotban vagyok....


Miután elvesztettük az első babát, sokat beszélgettünk a folytatásról, gyógyítgattuk egymás sebét. Először én borultam ki, és Péter vigyázott rám....Aztán ő borult ki és én tartottam benne a lelket....


Tele voltunk miért kérdésekkel, és csak annyi választ kaptunk, hogy a természet győzött, valamiért nem sikerült megtartanunk a babát....Aztán azt is közölték, hogy kétszarvú méhem van, de ne aggódjunk, sok nőnek van ilyen, mégis lehet egészséges babánk....



8 hete csoda történt és úgy mint az első terhességem alatt, most is megéreztem, hogy pozitív eredmény lesz.... Így is lett... Másfél hét volt a hazautazásunk előtt, és hívtam Pétert jöjjön haza, van egy pozitív tesztünk....

Másnap abbahagytam a munkám, és elmentünk a háziorvoshoz, ahol újabb teszt következett, majd a vérvétel....


Volt egy időpontunk egy specialistához, ahová, már úgy mentünk, hogy baba van....Mondta így nem tud megvizsgálni, és még korai időszakban vagyunk....Várjunk, és hetekkel később csináljunk ultrahangot....


Az első ultrahangon megláttuk a mi kis ebihalunkat....Kicsi volt, de volt szivhangunk....Boldogok voltunk....Annak ellenére hogy ez az orvos, nem látta hogy kétszarvú méhem van, de volt valami a méhemben, egy árnyék, amit nem tudott beazonosítani....Azt mondta hogy akár ez a  folt bajt is okozhat, akár elveszíthetjük a babát....


De mi reménykedtünk, mert olyan csodaként robbant az életünkbe ez a baba, olyan gyorsan jött, hogy nem számítottunk rá....


És amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is veszítettük.....


Pár napra rá, a második ultrahangon, közölték velünk baj van, sajnálják, ennyi volt....


Lebénultunk.....


Az ember azt hiszi, hogy amíg nem vérzik, érzékeny a hasa, fájnak a mellei, addig minden rendben van......De nem.....


A  baba még velem van, de már nincs szivhangja.....És most arra várunk mi is fog történni....A természet segít neki elmenni, vagy nem......


Szóltunk a szüleinknek, a testvéreinknek és egy-két közeli barátnak..........


Anyukám kérdezte tőlem...."Kislányom kisírtad már magad?"- Sajnos nem tudtam, megkönnyeztem, belehaltam, de nem tudtam kisírni magam...

Még nem....Még nem tudom elengedni, hiszen még velem van....Még nem tudok sírni, hiszen megint itt maradtunk a Miért? kérdéseinkkel.....De válaszunk még mindig nincsenek egyenlőre.....

Nem utaztunk el....

Tudom, most arról kéne írnom, hogy úton vagyunk, hogy már csak az utolsó ugrás van hátra és Magyarországon leszünk....Hogy estére hazaérünk, és hogy milyen meleg van, a család hogy örül nekünk.....


Sajnos, erről nem tudok írni....Merthogy még mindig Wellingtonban vagyunk, még mindig Új-Zélandi levegőt szívunk, még mindig a csodás kilátásos ablak előtt íróm a bejegyzésem....


Sajnos le kellett mondanunk az utazást. Vártuk, nagyon vártuk, de vissza kellett mondanunk a jegyeket.... Vagyis csak az enyémet, Péterét átraktuk egy későbbi időpontra, Novemberre....


Tudom, most jönnek a kérdések, hogy miért? Miért nem mentünk? A válaszom annyi, hogy egy kis türelmet kérek és elmeséljük....

Többen kérdezték, hogy Terhes vagy?


Hát erre a válaszom egy sejtelmes mosoly...


Szóval ha vannak kérdéseitek, míg nem válaszolnám meg....Majd nemsokára....:) remélem....

Belső gondolatok...Érzések....

Az útobbi napok érdekesen alakultak a beszélgetéseim által. Elég sokat beszélgettem a múltamról, a jelenemről, és a jövő lehetőségéről....


Én magam mióta Babócát elvesztettük, csakis a mában élek....

Sokan mondják nekem tanácsként, higgyél Istenben, legyen hitted, hogy anyuka lehess....és ha Isten is úgy akarja akkor megsegit.... A kommunikációt a fehér szakállal megszakitottam, nincs többé imádkozás, nincs többé beszélgetés....Annyi kérdés maradt, amire nem találom a választ....

Elég vegyes érzések is elő jönnek bennem...Van úgy hogy olyan fajta méreg van bennem, amit ki kéne valahogy engedni, olyan fajta kedvetlen szomorúság van bennem, hogy ki kéne ereszteni, és van egyfajta érzés, hogy miért érdemeltem ezt fentről...Hogy valamit rosszul csináltam, valamiért bünhödnöm kell.....


Magamat igyekszem mindig tükörből figyelni....Sokszor kommunikálok magammal, hogyan vagyok, mit gondolok, mi lesz velem, velünk....


Érdekes ezeket az érzéseket figyelnem magamon...Minden nap tényleg változik....Most valszeg megint azért jött elő jobban...Mert egyre többen kérdezgetnek mit szeretnék elérni a munkám kapcsán, tovább szeretném magam e fejleszteni...


Merthogy van az a dilemma, ami nem múlik, hogy anyuka szeretnék lenni...De ott van mellette, hogy visszamentem dolgozni...Továbbra is imádom a munkám, igyekszem egyre jobb lenni benne,....De most valahogy megakadtam ...Most jönne az, hogy el kéne kezdenem az itteni tanulmányaim, hogy itt is meglegyenek bizonyos szertifikációim....


Ráadásul az egyik főnővér akire nagyon felnézek, megkérdezett 2 hete, hogy szeretnék e részt venni egy csoportban, ahol a főnővérek, a vezető, a mosoda vezetője, és egy gondozó vesz részt....Szóval megkérdezte lenne e kedvem csatlakozni, és elkezdeni velük a munkát.... És kérdezte tőlem hogy hosszú távon gondoltam e a vissza jövetelt....


Mondtam neki, hogy szeretnénk hazamenni, ami nem sokára lenne időben, és szeretnék továbbra is anyuka lenni....(Bár persze ezt nem tudom mikor adatik meg, ha megadatik....)....Szóval relatív, hogy mennyi ideig tudok maradni, mi lesz a jövő.....

Mióta történt, ami történt, megfogadtam nem tervezek, csak a mának élek.....


Szóval nehéz most.... Valahogy vegyes érzések vannak bennem....Ott van, hogy nagyon örülök a lehetőségeknek, hiszen most érik be az eddig munkám az időseimmel, másrészt, másra vágyom....


Abban reménykedem az ÉLET nevezetű játék, lassan ad valamiféle választ, hogy jobbra, vagy balra indulok.....Addig is egy kicsit gondolkodom, egy kicsit toporgok.....aztán elválik.....

"Hogy vagy Klári?" Kérdezem és válaszolok....

Tornáztam ma...ami nagyon rég volt már....És hogy miért is? Nem érzem jól magam a bőrömben...Most éppen...Lehet azért mert megjött a női bajom, és most valahogy megint visszatértek a régi nagy fájdalmak....Kérnem is kellett egy plusz pihenőnapot, hogy csak pihenjek, ne mozogjak, annyira nem működött most a  testem.....

Meg most a lelkem se jó igazán, és ez ötvözve eljutottam egy elhatározásig....Úgymond egy fogadalomig....Mégpedig, hogy jobban fogok magamra figyelni...Ez már régóta érlelődik bennem, és mióta egyedül vagyok újra a testemben, azóta mégjobban erősődik a gondolat...Hogy el kell indulni egyfajta változáson, el kell érnem, hogy figyeljek jobban magamra...Nemcsak a testemre , hanem a lelkemre is. Talán ez miatt tudnak az emberek elindulni a  gyógyulás felé, a lelki harmónia felé...Ha megvan az elhatározás, hogy nem bántom magam, nem pusztittom magam, hanem figyelek a jelzéseimre. Figyelem a lelkem és a testem jelzéseit....

2 napja reggelizem...Tudatosan igyekszem  táplálékot bevinni a szervezetembe:)....Aki ismer tudja, nagyon régóta nem eszek reggelit, és aki ismer azt is tudja, hogy nagyon rossz evő vagyok. És ez nem azt jelenti, hogy válogatós vagyok, ez azt jelenti, hogy rendszertelenül eszem, nem figyelek adagokra, és rossz időpontban is képes vagyok enni.....

Szóval ma elkezdtem tornázni...Kezdeném újra a monológom...És a folytatás, most úgy szól, hogy nem azért, hogy fogyókurázzak. Egyszerűen azért, hogy élvezzem újra a mozgás örömét, hogy összekössem a zene szeretettem, a ritmus szeretettével, és hogy jól érezzem magam a  bőrőmben....

És folytattom ott, hogy mióta egyedül vagyok a testemben, elhatároztam, hogy nem hajtóm túl magam, nem dolgozzom, olyan hévvel mint azelőtt, nem a pénz lesz a fontos, hogy mennyit keressek, hanem mától, tegnaptól, holnaptól ÉN leszek a fontos....

Kell a lelki béke nemem most, mégjobban mint azelőtt...Kell a lelki békém, hogy jó FELESÉG, jó NŐ, és majd egyszer ANYA lehessek....

Szeretnénk babát, nem adjuk fel...És azt veszem észre magamon és Péteren is , hogy habár  nem tudjuk elfelejteni a  történteket, de mégis van valami remény, valami bizalom, és jó nagy adag szeretet, ami visz minket előre....

Épp néztem egy beszélgetést egyik nap Dr. Csernus Imrével....és arról beszélt, hogy most jól van...Jól érzi magát a bőrében....Úgymond BOLDOG.....De azt is mondta, hogy csak az tudja értékelni a boldogságot, aki megélte a Poklot is....

Úgyhogy a terv, egyfajta kiegyensúlyozotság megtalálása....Keresem....Sokat kommunikálok magammal, sokat gondolkodok mit is érzek, miért is érzem....Ti szoktatok beszélgetni magatokkal....?

Ezért szeretem a sötét reggeleket, amikor felkelek...sötét vesz körül....meleg kávé a kezemben....kint az esti fények...csend vesz körül....olvasgattok....beszélgettek....csendben ébredzem....

Szórakozás, munka, gondolataim....

Múlt hétvégén elmentünk 2 ócánpartra. Szombaton az egyik kedvenc helyemre  mentünk Scorching-Bayre. Vasárnap megnéztünk egy új partszakaszt, Titahi- Bayt.

Titahi Bay és a fiúk

Titahi Bay partrész

Lábak , Homok és Sör

Csakhogy rólam is legyen kép:)

A labda és a sapka

A fiúk a vizben játszanak

Fisn 'n' chips  evés a parton

"Kéritek a labdát?" Én is játszom ám:)

Úgy csináltunk, mint az itteni fiatalok. Vettünk egy Rugby labdát, hogy dobálhassunk, vittünk magunkkal takarót, amin ücsöröghetünk. Vittünk magukkal inni és ennivalót. Vettünk magunknak sapkákat biztos ami biztos, tanulva  múltkori leégésünkből.

Vasárnapra már olyan bátrak lettek a fiúk, hogy még a felsőjüket is levették.

Jó volt a levegőn. Mindannyiunknak jól esett. A fiúknak jó volt az egész heti munka után szabadlevegőn lenni, nekem meg ez volt az útolsó szabad hétvégém, igy én is kihasználtam maximálisan. És hogy miért is volt az útolsó? Jelentem elkezdtem ezen a héten újra dolgozni.


Múlt héten kaptam meg a választ Suetól a levelemre, miszerint akkor kezdek amikor szeretnék, szóljak mikor lenne jó. Nagyon hálás vagyok a munkahelyemnek, a kollegáimnak, a főnökasszonyomnak, hogy ennyire támogattak a bajban, velem voltak lélekben:)

Igazán nem tudtam eldönteni magamban mi is lenne jó nekem. Azt éreztem hogy nem érzem jól magam itthon. Nem jó már csak itthon lenni, semmi értelmeset nem csinálok. Mondhatom egy kicsit begúboztam. Kizártam a külvilágot. Szinte csak akkor mentem ki amikor a fiúkkal valahova elmentünk kirándulni, vagy vásárolni. Meg jó lenne magamat helyre rakni. Egy kicsit belehalt a lelkem. Meg néha úgy érzem a nőiességem, a női létem is sérült.

Érdekes egyébként hogy magamat nézni, mennyire félős lettem, mennyire nem bizok néha magamban, mennyire mást gondolok egy-egy nap egy-egy dologról. Ilyen kérdés most ami zavaros bennem, a hogyan tovább gyerekkérdés.... Egyik nap belevégnék már most azonnal. Másik nap annyira megrémülők a gondolattól, hogy arra gondolok, lehet jobb lenne ha nem lenne majd. Érdekes magamat figyelni, néha ijesztő:)



Hiányoztak az időseim, de féltem, hogy nem vagyok jól lelkileg, vajon tudok-e kedves lenni hozzájuk, tudok-e segiteni, tudom-e újra szeretni a  munkám. Ezért is kezdtem el csak önkénteskedni, hogy lássan hogy vagyok, képes vagyok-e újra visszamenni, és teljes erőbedobással segiteni, szeretgetni. Szeretgetni, támogatni. Úgy gondolom, hogy ez a  szakma egy különleges hivatás. Megadhattom ezeknek az embereknek akik egész éleüket végig dolgozták a kelő támogatást, a kelő segitséget, a kelő elfogadást. És hát sajnos itt is jellemző, nemcsak otthon, hogy valakinek vagy távol vannak a családtagjai, vagy nem nagyon látogatják a bentieket. Igy egy kicsit tényleg a családtagjaim lettek. Sajnos a nagyszüleim már nem élnek, igy ezek az idősek tulajdonképpen a nagyszüleim, és egybn a barátaim is. Hiszem csak igy lehet ezt a hivatást csinálni. Hiszem hogy mindenedet oda kell adni, és akkor tudod jól csinálni a munkád...

Szeretnék tanulni, hogy jobb gondozó lehessek. Ma meg is fordult a fejemben, hogy szeretnék tanulni erről a hivatásról itt kint. Mi itt a helyi " politika", hogyan tudnám magam mégjobban fejleszteni....Persze ez óriási kihivás nekem, nemcsak szakmailag, emberileg, de  a nyelv szempontjából is. De ez még a jövő kihivása lesz....


Most igyekszem napról napra élni. Ezen a héten elkezdtem a munkát ez a biztos. Ez a jelen. Egyenlőre plusz ember vagyok, besegitek. Mindenki örült nekem. Megölelgettek, megszeretgettek.

Jó újra dolgozni. Megint úgy mentem be az első napomra, mint egy "kezdő kisiskolás". Megvolt az éjszakai forgolódás, a gondolkodás milyen is lesz a nap, az izgalom érzete a gyomor tájékon:)

De elkezdtem és folytatom tovább napról, napra....

Első önkénteskedésem, mióta....

4 hete hogy otthon vagyok. Kezdem nagyon rosszul viselni. Mindig is rosszul viseltem. Mondjuk én is hibás vagyok, tudom én ezt. Most végre mehetnék, találkozhatnék barátokkal, csinálhatnám amit kedvem tart. Ehelyett itthon vagyok...

Az igazság az hogy nehezemre esik emberek között lenni, kedvesen kommunikálni, figyelni a másikra, szeretni... Igen szeretni...

Persze szeretnék visszamenni lassan dolgozni, irtam is levelet főnökasszonyomnak, és elküldtem Cathynek is, akinek segitek önkénteskedni.

Múlt héten el is kisértem az időseimet piknikre. Elmentünk az egyik kedvenc partrészemre, Scorching-Bayre.

Sokan mentünk, fisn and chipset ettünk, és gyönyörködtünk a  tájban, néztük a vidáman játszó gyerekeket, beszélgettünk...


Féltem a találkozástól, féltem tudok-e majd kedves lenni, tudok-e majd gondoskodni, figyelni rájuk.

A kollegák és az idősek is nagyon örültek nekem. Jól megleptem őket, sokan nem tudták hogy megyek. Kaptam öleléseket, puszikat, jó kivánságokat, és egy kérdést is Mikor jössz vissza?:)

Jól eset nagyon, hiányoztak már:) És amennyire féltem, olyan jól éreztem magam...

Majd elválik mikor tudok kezdeni, egy biztos szép lassan kezdek neki, nem terhelem le magam, mint előtte...Aztán remélem az idő mindent elrendez....Remélem....

Hogyan tovább.... Keresem az utam....

Mi történik egy ilyen tragédia után az emberrel? Leginkább meghal a lelke mélyén egy kicsit. Elvesziti a hitét mindenben. Tulajdonképpen megkérdőjelezi a nőiességét, azt hogy igazi nő hogy lehet ezek után.


Pénteken voltunk az utolsó vizsgálaton. Megnézték ultrahanggal, hogy minden rendben odabent. Megmérték a petefészkeim méretét, a méhemet is megnézték. Az első vizsgálatok azt mutatták minden rendben van. A méhemmel sincs nagy baj. Tény hogy meg van a méhemmel a probléma, de azt mondták ennek ellenére lehet gyermekünk.

Bár most ez nem igazán boldogit...Én ennek a babának örültem volna, ezt  a babát szeretem volna.


Vérvételre is kellett mennem, hogy megnézzék a hemoglobin szintemet, visszaállt e a testem a normál működésre, a nagy vérvesztesség után....


És hogy mi lesz ezek után....? Azt mondták az első menzeszem után, ha szeretnénk, újra elkezdhettünk probálkozni.... Azt beszéltük, arra gondoltunk, mindenképp kikérünk egy szakemebr véleményét, hogy is vagyok, és esetleg mivel tudnánk mi megelőzni és elősegiteni a várandósságot.


Sokat gondolkodtam mi legyen a munkámmal, tudnák-e ezek után szeretetett adni, tudnám-e lelkesedéssel csinálni a munkám, tudnék-e segiteni másoknak, úgy hogy még magamon is kénne segitenem?

Másrészt, nem esik jól, hogy  egyedül itthon legyek, hosszabb ideig, nem tudok csak úgy lenni a világban, hogy nem csinálok valami hasznosat.


A főnökasszonyom azt mondta akkor megyek vissza amikor én szeretném, ha szeretném, csak folytassam csak az önkénteskedést és segitsek Cathynek.

Nagyon jól esik, hogy ennyire támogatnak a munkahelyemről, kaptam tőlük egy hatalmas csokrot is....


Tegnap megirtam a levelet Suenak, végiggondoltam, hogy mi lenne jó, és arra gondoltam, csak 1-2 napra mennék vissza, plusz segitenék Cathynek. Igy itthon is lennék, és elkezdeném újra az életbe a visszailleszkedést...


Másrészt tegnap jelentkeztem angol tanfolyamokra is. Szeretném folytatni a nyelv tanulását....

Remélem szép lassan minden rendben lesz....Egy biztos, Péteremet ha lehet ilyet mondani, mégjobban szeretem. Mellettem áll, szeret, segit, rengeteget beszélgettünk, igy is gyógyitva egymást. Szerencsés vagyok, mert egy ilyen rossz dolog, nem eltávolitott minket, hanem mégjobban összekovácsolt....

Egy meg nem született Babóca története....

10 hete csoda  történt, kiderült hogy babát várunk....Tiz hete  arra gondoltam, hogy ilyen szép dolog történik velem. Két sejt találkozásából, létrehoztuk Babócát. Tiz hete arra gondoltunk milyen szép karácsonyunk lesz, milyen izgalmas új évet kezdünk meg....Tiz hete arra gondoltunk milyen is lesz majd szülőnek lenni, mennyi izgalmas feladat áll majd előttünk...


És most csak az üresség van bennem. Pénteken az első ultrahangon közölték velünk, nincs Babócának szivhangja. Baj van....:(

Azt a fájdalmat amit akkor éreztem nem tudom leeirni, mintha egy kést döftek volna a szivembe... És nem ez volt az egyetlen baj....Túl alul tapadt meg a baba....

A hétvégét úgy kellett megélnem, hogy Babóca bennem volt, és arra gondoltam talán ha fiatalabbnak nézték akkor még van remény, hiszen nem is lehet szivhangja....


Tévedtem....Elkezdtem vérezni kicsit.....

Hétfőn kellett újra orvoshoz menni.... Jött a következő rossz hir. A méhem ketté van nyilva. Azt hittem én öltem meg a babánkat. Azt hittem, hiszem hogy én vagyok a felelős. Mondták hogy ez elég gyakori rendellenesség, de csak ilyenkor derül ki, amikor terhes lesz az ember....

Babóca magától nem ment el a hétvégén....:(

Gyógyszeres megoldást választottunk....Mondták hogy készüljünk mert nagyon fájhat....De érezni akartam a fájdalmat, nem érdekelt hogy fájjj, bár volt egy pont amikor azt éreztem meghalok....


Babóca elment, és hogy, hogy lesz tovább nem tudom....Üres vagyok....Egyedül maradtam a testemben.....

Péter csodás ember, szavakba nem tudom leirni mennyit segitett, támogatott, támogat....

Annak ellenére hogy megvan az esélye, hogy nem lehet babánk...


És még sajnos nincs vége, még visszavan egy-két vizsgálat....


Annyira sajnálom az egészet....Jó helye lett volna Babócának, vártuk, nagyon vártuk....


(Hozzászólásokat, megjegyzéseket részvétnyilvánitásokat, köszönjük nem kérünk...)