Van az a pont, amikor azt mondod eleged van, hogy semmi se jön össze, hogy csak a saját farkadat kergeted, és valahogy nem jutsz előrébb. Persze nem panaszkodni akarok, tudtuk, hogy nem lesz könnyű, tudtuk, hogy az "az új álomért",nagy árat kell fizetnünk. Egyrészt mindenkit otthon hagytunk akit szeretünk, felrúgtunk mindent magunk körül, a munkánkat az életünket....és mégis ha már itt vagyunk, egymásnak, nem adhatjuk fel ezt mondogatjuk, nem kullogunk haza, ezt mondjuk....ez erősít minket, ez tart életben, mert hát a remény hal meg utoljára....
Délutánra ránk jött a teljes elkeseredés, amikor kedvetlenül sétálsz a másik mellett, próbálsz nem sírni, próbálsz egyenes háttal kihúzva csinálni a dolgod.Egész nap ugráltunk, orvosnál voltunk, egy ingatlanosnál, hiszen rendes szállásunk nincs még....próbálunk túlélni minden napot, és tudod hétvége jön, amikor semmit sem tudsz majd tenni, talán majd hétfőn, mondogatod magadban, talán majd....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése