Elveszve....

Régen írtam... Az utolsó bejegyzésemben azt írtam, hogy sejtelmes mosoly van a számon....Sajnos most már szomorúan áll a szám.....


Amikor fiatalabb az ember, azt gondolja, hogy persze szeretne gyerekeket, és persze lesz is majd idővel....

És amikor az ember ott tart hogy jöhet a baba, akkor vagy nehezen jön össze, vagy sehogy nem jön össze, vagy elmegy a baba....


Elveszítettük a második babánkat....


Olyan fajta üresség vesz körül ami azelőtt soha nem vett....Kiégett, semmi nem érdekel állapotban vagyok....


Miután elvesztettük az első babát, sokat beszélgettünk a folytatásról, gyógyítgattuk egymás sebét. Először én borultam ki, és Péter vigyázott rám....Aztán ő borult ki és én tartottam benne a lelket....


Tele voltunk miért kérdésekkel, és csak annyi választ kaptunk, hogy a természet győzött, valamiért nem sikerült megtartanunk a babát....Aztán azt is közölték, hogy kétszarvú méhem van, de ne aggódjunk, sok nőnek van ilyen, mégis lehet egészséges babánk....



8 hete csoda történt és úgy mint az első terhességem alatt, most is megéreztem, hogy pozitív eredmény lesz.... Így is lett... Másfél hét volt a hazautazásunk előtt, és hívtam Pétert jöjjön haza, van egy pozitív tesztünk....

Másnap abbahagytam a munkám, és elmentünk a háziorvoshoz, ahol újabb teszt következett, majd a vérvétel....


Volt egy időpontunk egy specialistához, ahová, már úgy mentünk, hogy baba van....Mondta így nem tud megvizsgálni, és még korai időszakban vagyunk....Várjunk, és hetekkel később csináljunk ultrahangot....


Az első ultrahangon megláttuk a mi kis ebihalunkat....Kicsi volt, de volt szivhangunk....Boldogok voltunk....Annak ellenére hogy ez az orvos, nem látta hogy kétszarvú méhem van, de volt valami a méhemben, egy árnyék, amit nem tudott beazonosítani....Azt mondta hogy akár ez a  folt bajt is okozhat, akár elveszíthetjük a babát....


De mi reménykedtünk, mert olyan csodaként robbant az életünkbe ez a baba, olyan gyorsan jött, hogy nem számítottunk rá....


És amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is veszítettük.....


Pár napra rá, a második ultrahangon, közölték velünk baj van, sajnálják, ennyi volt....


Lebénultunk.....


Az ember azt hiszi, hogy amíg nem vérzik, érzékeny a hasa, fájnak a mellei, addig minden rendben van......De nem.....


A  baba még velem van, de már nincs szivhangja.....És most arra várunk mi is fog történni....A természet segít neki elmenni, vagy nem......


Szóltunk a szüleinknek, a testvéreinknek és egy-két közeli barátnak..........


Anyukám kérdezte tőlem...."Kislányom kisírtad már magad?"- Sajnos nem tudtam, megkönnyeztem, belehaltam, de nem tudtam kisírni magam...

Még nem....Még nem tudom elengedni, hiszen még velem van....Még nem tudok sírni, hiszen megint itt maradtunk a Miért? kérdéseinkkel.....De válaszunk még mindig nincsenek egyenlőre.....