Műtéti beszámoló, első rész....

Hat nap telt el a műtét óta és azt kell mondanom egészen jól vagyok. Persze ahogy Péter ma megfogalmazta, nem a legjobb beteg vagyok. Izgek-mozgok, nem bírom ezt a sok fekvést. Mondjuk a reggeles ápolónő mondta nekem, hogy jó hogy van kutyám, az nekem gyógyszer, egy kis séta kell, de szépen fokozatosan kell belekezdenem. Harmadik nap még Péter is elkísért minket,  de ma már én voltam egyedül Csöpkével reggel, délben és este.

6 hónapot vártunk erre a műtétre. 6 hosszú hónapot. Lehetőségünk lett volna gyorsabban túl lenni a műtéten, kaptunk rá egy közelebbi időpontot, de az nagyon sokba került volna. Így azt lemondtuk, és helyette hazamentünk tavaly év végén. Sikeresen elintéztük Csöpke ideszállítását, és a családdal, barátokkal is sikerült találkoznunk. Sajnos a 3 hét nem volt mindenkire elegendő, ezért volt is lelkiismeret furdalásom. És megfogadtuk, ha legközelebb megyünk, akkor több hétre megyünk.

A műtét előtti hét gyorsan eltelt, mozgalmas volt, köszönhető a húsvétnak is. Vendégségekben voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Persze körbevett minket a "mi lesz" köd. Utolsó este fel is mentünk a kilátóhoz beszélgetni, naplementét nézni. Csodás narancssárgás volt az ég, nyugodt esténk volt. Megbeszéltük mi lesz, kibeszéltük magunkból a félelmeket, és a vész tervet, mi lesz ha ez lesz, és mi lesz ha az lesz.


Szerdán délre kellett mennem a Keneapuru kórházba. Az ápólónő akivel beszéltünk, kiadta, hogy éjféltől nem ehetek, és hogy reggel 10- után már nem is ihatok. Nagy izgalomba mentünk. Péter percenként a nyakamra járt, hogy menjünk-menjünk, mert ki tudja meddig tart az út, meg hogy szedjek össze plusz pizsamát, törölközőt, pipere dolgokat. Mondtam is neki, én nem maradok bent, azt mondták jöhetek haza, én így készőlök.

De valamit érzett Péter mer tényleg szükség volt a kis csomagomra.

A kórházba érve, egyeztettük az adataim, és aláírtam a papirókat. Majd egy nővérke jött, elbeszélgessen velünk, hogyan is lesz a műtét, mi fog most történni, és persze megmérte a vérnyomásom, megnézte hogy lázas vagyok-e.

Nagyon jót beszélgettünk, nevetgéltünk, jó hangulatban telt a beszélgetés. Kiderült, hogy svájci néni a nővérkénk, nagy öröm volt, hogy "jaj de jó európai, szinte szomszéd" :)

És kiderült, ami hihetetlen, hogy a nagymamáját hívták Klaranak, és ugyanakkor született mint én, augusztus 18-án. Hihetetlen. Azóta se térek magamhoz. Kérdeztem is tőle, és ő is K-val írta a nevét, a válasz igen volt..... :)


Aztán jött egy nagyobb várakozás a váróteremben. Közben Kiwi sorozatok mentek a tévében. Péterrel azt néztük, és készen voltunk, hogy tiszta Barátok közt, meg Jóban rosszban keverék volt maga a sorozat. Úgy a látszik akárhova mész, a sorozatok ugyanolyanok :)

Közben a doki bácsimat láttam besurranni kis ebéddel a kezében. Gyors köszönés után eltűnt. Mikor bekerültem előkészitésre onnan már gyorsan történtek az események. Jött a műtéti asszisztens bemutatkozni, az altató orovos, Andrew a nőgyógyászom. Mindenki elmondta mi fog történni, minek mi lesz a következménye.

Aztán átöltöztem a hátul gombolós hálóingbe. Hülyéskedtünk is, milyen szépen nézek ki, kész párizsi divat, de mondtam, hogy ez egy olasz modell :)

Aztán jöttek betolni a műtétre, mondták maradhatok az ágyban, nem kell besétálnom, mint múltkor, majd bent átfekszem a műtéti ágyra.

Miközben kötötték be a kanült, közben még egyezteték velem az adataim. Jó hosszú nevem van, elkezdtem nekik megint lebetűzni. Mondták is, hogy olyan gyorsan csinálom, látszik, hogy nem először csinálom :)

Mondtam ha csak kimondanám, akkor úgyse értenék. Kérték mondjam ki hangosan, ahogy mi mondjuk.

"Klára Hegedűsné Németh"

Elmeséltem, hogy én a férjem nevét is használom, meg a családi nevemet is.

Aztán jött a maszk. Egy szippantás-két szippantás....És már aludtam is.


Az ébredésre nem emlékszem kristály tisztán. Csak arra már hogy a megfigyelőben vagyok, Péter még nem volt mellettem, és kértem a nővéreket, hogy had menjek el pisilni, mert azt érzem, hogy nagyon kell....

Nem sikerült, vagyis nem úgy ahogy én gondoltam. Merthogy vér jött csak ki belőlem....

Jött Péter és mondta, hogy Andrew hívta, minden rendben ment a műtéten, csakhogy nem csak a méhemet rakta rendbe hanem, egy sebészt kellett még lehívni, hogy  vakbelemet is kivegyék.


Igen mindenki jól olvassa, a vakbelemet. Merthogy a méhemen volt egy sövény, amit levágott Andrew. Igy kiderült, hogy nem kétszarvú méhem van. Plusz az is kiderült, ahogy belém néztek, hogy valószínű az első menstruálcióm alkalmával bent maradt egy szövet darab, ami elvarasodott és összenőtt a vakbelemmel ezért azt is el kellett távolítani. Mondta a dokim, hogy tankönyvi esett vagyok, és hogy valószinű, ezért voltak fájdalmaim a menzeszem idején.

Péter és én is megnyugodtunk.

Aztán felvittek az osztályra megfigyelésre. Bekötöttek nekem morfiumot. Kaptam nyomogatni való gombot, ha fájdalmam vannak. Ilyet csak a filmekben láttam, készen voltam tőle.


Pétert hazaküldtem, mondtam, hogy én még kábult vagyok az altatás miatt, nyugodjon meg, pihenjen ő is. És hát várta itthon  Csöpke is :)

Folyt. Köv....