Két napja hogy itthon vagyok, és pihennek. Két napja esett az eső is, és fújj a szél. Szerencsére ma napsütésre ébredtünk. Csodás színe van az óceánnak. Most olyan szép zöld színe van.
Szegény Robi tegnap ment haza, Magyarországra, és ő még a jó kis esős-szeles időben ment. Mondtam is neki olyan idő van, mint mikor jött.... Akkor is ez a nyálkás, rossz idő volt.... Mostanra már úton lehet Svájc fele, ott van az utolsó előtti megálló, aztán jöhet Budapest.
Egy hónapig lesz távol a "gyerek", ahogy mi hívjuk:)
Kikísértük a reptérre, megvártuk míg kiváltja a jegyeket, feladja a csomagját, aztán elbúcsúztunk tőle.
Azután mi bevásároltunk a hétvégére. A hétvégi program: amolyan együtt-itthon-kajálós-pihenős hétvége.... Hosszú volt ez a hét, jó lesz lezárni.
Megyek is és csinálok egy kis reggeli tejes kávét, Péter is ébredezik....
Egy egyszeri pécsi lány esete, egy egyszeri borsodi fiúval...,avagy hogy és miként boldogulunk egy távoli világban,Kiwilanden:)
Ráléptünk a búcsú útjára....
Egy hete hogy csak várakoztunk...Vártuk, hátha természet anya segít a babának, és nyugalomban elmegy, itt hagy minket...Sajnos nem így történt....
Tegnap hívtak az orvosom klinikájától, hogy vagyunk, mi a helyzet....Mondtuk sajnos a helyzet változatlan....A baba nem szeretne menni... Így mára kaptunk időpontot a kórházba, hogy megbeszéljük a részleteket, hogyan is tovább....
Éjszaka alig aludtunk, mindketten jó sokat forgolódtunk.....Keveregtek bennünk a gondolatok...Hol én bújtam Péterhez, hol ő bújt hozzám....
Hajnalban elkezdtünk beszélgetni összebújva....Érzelmi viharainkat próbáltuk átbeszélni, a kérdéseinkre választ találni, és egymás feszültségét oldani....
Érzékeny vagyok, úgy bújtam Péterhez mintha utoljára bújnék, mintha ez az utolsó esélyünk lenne együtt lenni. Nagyon félek a műtéttől, és ha lehetett volna elkerülöm. Többször megfordult a fejemben, hogy lehet a gyógyszeres megoldást kéne újra választanom. De múltkor nagyon megszenvedtem, iszonyat nagy fájdalmaim voltak.... És ha racionálisan, hidegen kell gondolkodnom, akkor muszáj a műtéti megoldást választanom, még ha rettegek is attól, hogy soha többet nem kellek fel az altatásból....
Soha azelőtt nem voltam ennyit kórházban mint most, soha azelőtt nem volt ennyi vizsgálatom és vérvételem, mint most....
A kórházban a midwife (bába, szülésznő) már ismerősként köszöntött. Mondta is jó hogy lát minket, de bárcsak ne ez miatt találkoztunk volna újra. Mondta hogy szerencsém van, ezek szerint teherbe tudok esni...., de ez büntetés is, hiszen nem elég hogy megáll utána a fejlődésben a baba, még el se tud menni szépen....
Megvizsgáltak, vérvételen voltam, meg aláírtam a papírokat a műtét miatt....Holnap reggel kell mennünk....És holnap haza is jöhetek....
Sokat gondolkodok, életről-halálról, jóról-rosszról, családról-barátokról, maga az életútamról, sorsról, jövőről....Azt hiszem most nőttem fel, hogy ilyen dolgok történnek velem. Nem akkor váltam felnőtté mikor 18 éves lettem, most lettem felnőtt, mikor ebben a felemás állapotban vagyok, hogy anyává kellett volna válnom, de nem lehettek, nem válhattok....De már gyerek se lehettek, hiszen olyan dolgokat élek át, amiket gyerekek nem szoktak....
A másik amin gondolkodtam, hogy milyen gyorsan elmentek az évek, mennyi minden történt, mégis arra gondolok, mennyi minden nem történt meg, mennyi mindent kihagytam, mennyi mindenről lemaradtam....
És hát ott van ilyenkor a lelkiismeret is ami megszólal....Hogy mennyi fájdalmat szereztem az évek alatt, mennyi rossz érzést, gondolatot, élményt hordozok magammal, cipelem a vállamon, vagy éppen én hány embert bántottam meg....
Soha nem hittem a pszihológiában, hogy meg tudna oldani valamit...De most lehet jó lenne megbeszélni, átbeszélni, kibeszélni az életemet, válaszokat találni, elengedni, megbocsátani, utat találni....Mert most megint üresnek, kiégetnek érzem magam, nincs jövő képem....
Egyben vagyok biztos, de abban nagyon. És ez Péter....Olyan kapcsolat van közöttünk, amiért hálás vagyok, olyan szinten méllyé, pótolhatatlanná vált, olyan szinten szeretem, amit nem is lehet megfogalmazni, szavakba önteni...Vagyis talán úgy tudnám, hogy Péter nekem a "mindenem": barát, szerelem, szerető, kritikus, vita társ, tanító......Jó érzés reggel úgy kelni, hogy mellettem szuszog, mosolyra húzódik a szám, olyan jókat tudunk beszélgetni, jó érzés hogy odafigyel rám, meghallgat, véleményt mond....Jaj tényleg nem lehet szavakba önteni....
Tegnap hívtak az orvosom klinikájától, hogy vagyunk, mi a helyzet....Mondtuk sajnos a helyzet változatlan....A baba nem szeretne menni... Így mára kaptunk időpontot a kórházba, hogy megbeszéljük a részleteket, hogyan is tovább....
Éjszaka alig aludtunk, mindketten jó sokat forgolódtunk.....Keveregtek bennünk a gondolatok...Hol én bújtam Péterhez, hol ő bújt hozzám....
Hajnalban elkezdtünk beszélgetni összebújva....Érzelmi viharainkat próbáltuk átbeszélni, a kérdéseinkre választ találni, és egymás feszültségét oldani....
Érzékeny vagyok, úgy bújtam Péterhez mintha utoljára bújnék, mintha ez az utolsó esélyünk lenne együtt lenni. Nagyon félek a műtéttől, és ha lehetett volna elkerülöm. Többször megfordult a fejemben, hogy lehet a gyógyszeres megoldást kéne újra választanom. De múltkor nagyon megszenvedtem, iszonyat nagy fájdalmaim voltak.... És ha racionálisan, hidegen kell gondolkodnom, akkor muszáj a műtéti megoldást választanom, még ha rettegek is attól, hogy soha többet nem kellek fel az altatásból....
Soha azelőtt nem voltam ennyit kórházban mint most, soha azelőtt nem volt ennyi vizsgálatom és vérvételem, mint most....
A kórházban a midwife (bába, szülésznő) már ismerősként köszöntött. Mondta is jó hogy lát minket, de bárcsak ne ez miatt találkoztunk volna újra. Mondta hogy szerencsém van, ezek szerint teherbe tudok esni...., de ez büntetés is, hiszen nem elég hogy megáll utána a fejlődésben a baba, még el se tud menni szépen....
Megvizsgáltak, vérvételen voltam, meg aláírtam a papírokat a műtét miatt....Holnap reggel kell mennünk....És holnap haza is jöhetek....
Sokat gondolkodok, életről-halálról, jóról-rosszról, családról-barátokról, maga az életútamról, sorsról, jövőről....Azt hiszem most nőttem fel, hogy ilyen dolgok történnek velem. Nem akkor váltam felnőtté mikor 18 éves lettem, most lettem felnőtt, mikor ebben a felemás állapotban vagyok, hogy anyává kellett volna válnom, de nem lehettek, nem válhattok....De már gyerek se lehettek, hiszen olyan dolgokat élek át, amiket gyerekek nem szoktak....
A másik amin gondolkodtam, hogy milyen gyorsan elmentek az évek, mennyi minden történt, mégis arra gondolok, mennyi minden nem történt meg, mennyi mindent kihagytam, mennyi mindenről lemaradtam....
És hát ott van ilyenkor a lelkiismeret is ami megszólal....Hogy mennyi fájdalmat szereztem az évek alatt, mennyi rossz érzést, gondolatot, élményt hordozok magammal, cipelem a vállamon, vagy éppen én hány embert bántottam meg....
Soha nem hittem a pszihológiában, hogy meg tudna oldani valamit...De most lehet jó lenne megbeszélni, átbeszélni, kibeszélni az életemet, válaszokat találni, elengedni, megbocsátani, utat találni....Mert most megint üresnek, kiégetnek érzem magam, nincs jövő képem....
Egyben vagyok biztos, de abban nagyon. És ez Péter....Olyan kapcsolat van közöttünk, amiért hálás vagyok, olyan szinten méllyé, pótolhatatlanná vált, olyan szinten szeretem, amit nem is lehet megfogalmazni, szavakba önteni...Vagyis talán úgy tudnám, hogy Péter nekem a "mindenem": barát, szerelem, szerető, kritikus, vita társ, tanító......Jó érzés reggel úgy kelni, hogy mellettem szuszog, mosolyra húzódik a szám, olyan jókat tudunk beszélgetni, jó érzés hogy odafigyel rám, meghallgat, véleményt mond....Jaj tényleg nem lehet szavakba önteni....
Elveszve....
Régen írtam... Az utolsó bejegyzésemben azt írtam, hogy sejtelmes mosoly van a számon....Sajnos most már szomorúan áll a szám.....
Amikor fiatalabb az ember, azt gondolja, hogy persze szeretne gyerekeket, és persze lesz is majd idővel....
És amikor az ember ott tart hogy jöhet a baba, akkor vagy nehezen jön össze, vagy sehogy nem jön össze, vagy elmegy a baba....
Elveszítettük a második babánkat....
Olyan fajta üresség vesz körül ami azelőtt soha nem vett....Kiégett, semmi nem érdekel állapotban vagyok....
Miután elvesztettük az első babát, sokat beszélgettünk a folytatásról, gyógyítgattuk egymás sebét. Először én borultam ki, és Péter vigyázott rám....Aztán ő borult ki és én tartottam benne a lelket....
Tele voltunk miért kérdésekkel, és csak annyi választ kaptunk, hogy a természet győzött, valamiért nem sikerült megtartanunk a babát....Aztán azt is közölték, hogy kétszarvú méhem van, de ne aggódjunk, sok nőnek van ilyen, mégis lehet egészséges babánk....
8 hete csoda történt és úgy mint az első terhességem alatt, most is megéreztem, hogy pozitív eredmény lesz.... Így is lett... Másfél hét volt a hazautazásunk előtt, és hívtam Pétert jöjjön haza, van egy pozitív tesztünk....
Másnap abbahagytam a munkám, és elmentünk a háziorvoshoz, ahol újabb teszt következett, majd a vérvétel....
Volt egy időpontunk egy specialistához, ahová, már úgy mentünk, hogy baba van....Mondta így nem tud megvizsgálni, és még korai időszakban vagyunk....Várjunk, és hetekkel később csináljunk ultrahangot....
Az első ultrahangon megláttuk a mi kis ebihalunkat....Kicsi volt, de volt szivhangunk....Boldogok voltunk....Annak ellenére hogy ez az orvos, nem látta hogy kétszarvú méhem van, de volt valami a méhemben, egy árnyék, amit nem tudott beazonosítani....Azt mondta hogy akár ez a folt bajt is okozhat, akár elveszíthetjük a babát....
De mi reménykedtünk, mert olyan csodaként robbant az életünkbe ez a baba, olyan gyorsan jött, hogy nem számítottunk rá....
És amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is veszítettük.....
Pár napra rá, a második ultrahangon, közölték velünk baj van, sajnálják, ennyi volt....
Lebénultunk.....
Az ember azt hiszi, hogy amíg nem vérzik, érzékeny a hasa, fájnak a mellei, addig minden rendben van......De nem.....
A baba még velem van, de már nincs szivhangja.....És most arra várunk mi is fog történni....A természet segít neki elmenni, vagy nem......
Szóltunk a szüleinknek, a testvéreinknek és egy-két közeli barátnak..........
Anyukám kérdezte tőlem...."Kislányom kisírtad már magad?"- Sajnos nem tudtam, megkönnyeztem, belehaltam, de nem tudtam kisírni magam...
Még nem....Még nem tudom elengedni, hiszen még velem van....Még nem tudok sírni, hiszen megint itt maradtunk a Miért? kérdéseinkkel.....De válaszunk még mindig nincsenek egyenlőre.....
Amikor fiatalabb az ember, azt gondolja, hogy persze szeretne gyerekeket, és persze lesz is majd idővel....
És amikor az ember ott tart hogy jöhet a baba, akkor vagy nehezen jön össze, vagy sehogy nem jön össze, vagy elmegy a baba....
Elveszítettük a második babánkat....
Olyan fajta üresség vesz körül ami azelőtt soha nem vett....Kiégett, semmi nem érdekel állapotban vagyok....
Miután elvesztettük az első babát, sokat beszélgettünk a folytatásról, gyógyítgattuk egymás sebét. Először én borultam ki, és Péter vigyázott rám....Aztán ő borult ki és én tartottam benne a lelket....
Tele voltunk miért kérdésekkel, és csak annyi választ kaptunk, hogy a természet győzött, valamiért nem sikerült megtartanunk a babát....Aztán azt is közölték, hogy kétszarvú méhem van, de ne aggódjunk, sok nőnek van ilyen, mégis lehet egészséges babánk....
8 hete csoda történt és úgy mint az első terhességem alatt, most is megéreztem, hogy pozitív eredmény lesz.... Így is lett... Másfél hét volt a hazautazásunk előtt, és hívtam Pétert jöjjön haza, van egy pozitív tesztünk....
Másnap abbahagytam a munkám, és elmentünk a háziorvoshoz, ahol újabb teszt következett, majd a vérvétel....
Volt egy időpontunk egy specialistához, ahová, már úgy mentünk, hogy baba van....Mondta így nem tud megvizsgálni, és még korai időszakban vagyunk....Várjunk, és hetekkel később csináljunk ultrahangot....
Az első ultrahangon megláttuk a mi kis ebihalunkat....Kicsi volt, de volt szivhangunk....Boldogok voltunk....Annak ellenére hogy ez az orvos, nem látta hogy kétszarvú méhem van, de volt valami a méhemben, egy árnyék, amit nem tudott beazonosítani....Azt mondta hogy akár ez a folt bajt is okozhat, akár elveszíthetjük a babát....
De mi reménykedtünk, mert olyan csodaként robbant az életünkbe ez a baba, olyan gyorsan jött, hogy nem számítottunk rá....
És amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is veszítettük.....
Pár napra rá, a második ultrahangon, közölték velünk baj van, sajnálják, ennyi volt....
Lebénultunk.....
Az ember azt hiszi, hogy amíg nem vérzik, érzékeny a hasa, fájnak a mellei, addig minden rendben van......De nem.....
A baba még velem van, de már nincs szivhangja.....És most arra várunk mi is fog történni....A természet segít neki elmenni, vagy nem......
Szóltunk a szüleinknek, a testvéreinknek és egy-két közeli barátnak..........
Anyukám kérdezte tőlem...."Kislányom kisírtad már magad?"- Sajnos nem tudtam, megkönnyeztem, belehaltam, de nem tudtam kisírni magam...
Még nem....Még nem tudom elengedni, hiszen még velem van....Még nem tudok sírni, hiszen megint itt maradtunk a Miért? kérdéseinkkel.....De válaszunk még mindig nincsenek egyenlőre.....
Nem utaztunk el....
Tudom, most arról kéne írnom, hogy úton vagyunk, hogy már csak az utolsó ugrás van hátra és Magyarországon leszünk....Hogy estére hazaérünk, és hogy milyen meleg van, a család hogy örül nekünk.....
Sajnos, erről nem tudok írni....Merthogy még mindig Wellingtonban vagyunk, még mindig Új-Zélandi levegőt szívunk, még mindig a csodás kilátásos ablak előtt íróm a bejegyzésem....
Sajnos le kellett mondanunk az utazást. Vártuk, nagyon vártuk, de vissza kellett mondanunk a jegyeket.... Vagyis csak az enyémet, Péterét átraktuk egy későbbi időpontra, Novemberre....
Tudom, most jönnek a kérdések, hogy miért? Miért nem mentünk? A válaszom annyi, hogy egy kis türelmet kérek és elmeséljük....
Többen kérdezték, hogy Terhes vagy?
Hát erre a válaszom egy sejtelmes mosoly...
Szóval ha vannak kérdéseitek, míg nem válaszolnám meg....Majd nemsokára....:) remélem....
Sajnos, erről nem tudok írni....Merthogy még mindig Wellingtonban vagyunk, még mindig Új-Zélandi levegőt szívunk, még mindig a csodás kilátásos ablak előtt íróm a bejegyzésem....
Sajnos le kellett mondanunk az utazást. Vártuk, nagyon vártuk, de vissza kellett mondanunk a jegyeket.... Vagyis csak az enyémet, Péterét átraktuk egy későbbi időpontra, Novemberre....
Tudom, most jönnek a kérdések, hogy miért? Miért nem mentünk? A válaszom annyi, hogy egy kis türelmet kérek és elmeséljük....
Többen kérdezték, hogy Terhes vagy?
Hát erre a válaszom egy sejtelmes mosoly...
Szóval ha vannak kérdéseitek, míg nem válaszolnám meg....Majd nemsokára....:) remélem....
Ha vasárnap, akkor piac....:)
Ha vasárnap, akkor piac....A város központban kitelepülnek az élelmiszer árusok, és a kis étel árusítok, nagy nyüzsi van, sok ember családostul kivonul....Hogy itt kezdje meg a napot, akár csak egy friss kávéval és reggelivel, akár baráti találkozóval, akár bevásárlással....
Ma úgy keltem, hogy szívesen kimennék, eddig mindig dolgoztam hétvégén, úgyhogy maga a piac élménye kimaradt eddig az életemből....
Fel is hívtam barátainkat, van-e kedvük jönni....Sajnos nem tudtak csatlakozni....
Így hármasban mentünk.....Csodás nap volt ma...Ahhoz képest hogy esőt mondtak, hála az égnek nem lett igazuk, csodás idő volt, pár felhő az égen, kellemes hőmérséklet, már-már olyan érzete volt az embernek, hogy tavasz vége van....
És hát még egy dolgot be kell vallanom miért is kellett lemennünk a piacra....Lángos....Lángos.....
Van egy magyar család akik isteni lángost és kürtőskalácsot csinálnak, és minden vasárnap kimennek árulni.....Szóval ma reggel úgy ébredtem, hogy Lángos:)
Mikor kiértünk, mondtam a fiúknak, addig én nem vásárolok semmit, míg nem ettem lángost, nem beszélgettem kicsit magyarul, és amíg nem veszünk egy kis kürtőskalácsot.
Amikor már a vágyott lángos a kezemben volt és jó ízűen ettem. Egy középkorú házaspár mellénk állt és nézték milyen jó izűen eszem.... mondtam is nekik, hogy nagyon finom, és hogy mindenképp ki kell próbálniuk....Kérdezték is, hogy pontosan mit eszem, mert még nem ettek ilyet....Elmeséltem hogy készül, mit rakunk rá...Kérdeztem is tőlük, hogy nem szeretnének egy falatot az enyémből.Megkóstoltattam őket:) Izlet nekik. Mondtam nekik a kürtős kalácsot se hagyják ki:)
Mikor elkezdték enni a lángost, még utoljára rájuk köszöntem, kérdeztem, hogy ízlik nekik:) Mondjuk úgy, hogy nagyon ízlett, és mivel készen lett az én kalácsom. Azzal is megkóstoltattam őket....Mosolyogva kívántunk egymásnak szép hétvégét....
És mire nem jó a lángosos....Szerencsésen összefutottunk Klárival, a konzul asszonnyal és a családjával...Mindig jó találkozni Klárival, csodás nő, nagyon fel nézzek rá....
Aztán leültünk az öbölben, hogy Robi is meg tudja enni a lángost. Miközben a fiúk beszélgettek, elmentem egy kicsit fényképezni:)
Mikor a fiúk végeztek, visszamentünk zöldségeket-gyümölcsöket vásárolni, és vettünk 2 finom olíva olajat is....Az egyik egy extra szűz olíva olaj, a másik édeskömény izesitésű olíva olaj.... Fini salátákhoz fogom őket segitségül hívni:)
Ma úgy keltem, hogy szívesen kimennék, eddig mindig dolgoztam hétvégén, úgyhogy maga a piac élménye kimaradt eddig az életemből....
Fel is hívtam barátainkat, van-e kedvük jönni....Sajnos nem tudtak csatlakozni....
Így hármasban mentünk.....Csodás nap volt ma...Ahhoz képest hogy esőt mondtak, hála az égnek nem lett igazuk, csodás idő volt, pár felhő az égen, kellemes hőmérséklet, már-már olyan érzete volt az embernek, hogy tavasz vége van....
És hát még egy dolgot be kell vallanom miért is kellett lemennünk a piacra....Lángos....Lángos.....
Van egy magyar család akik isteni lángost és kürtőskalácsot csinálnak, és minden vasárnap kimennek árulni.....Szóval ma reggel úgy ébredtem, hogy Lángos:)
Mikor kiértünk, mondtam a fiúknak, addig én nem vásárolok semmit, míg nem ettem lángost, nem beszélgettem kicsit magyarul, és amíg nem veszünk egy kis kürtőskalácsot.
Amikor már a vágyott lángos a kezemben volt és jó ízűen ettem. Egy középkorú házaspár mellénk állt és nézték milyen jó izűen eszem.... mondtam is nekik, hogy nagyon finom, és hogy mindenképp ki kell próbálniuk....Kérdezték is, hogy pontosan mit eszem, mert még nem ettek ilyet....Elmeséltem hogy készül, mit rakunk rá...Kérdeztem is tőlük, hogy nem szeretnének egy falatot az enyémből.Megkóstoltattam őket:) Izlet nekik. Mondtam nekik a kürtős kalácsot se hagyják ki:)
Mikor elkezdték enni a lángost, még utoljára rájuk köszöntem, kérdeztem, hogy ízlik nekik:) Mondjuk úgy, hogy nagyon ízlett, és mivel készen lett az én kalácsom. Azzal is megkóstoltattam őket....Mosolyogva kívántunk egymásnak szép hétvégét....
És mire nem jó a lángosos....Szerencsésen összefutottunk Klárival, a konzul asszonnyal és a családjával...Mindig jó találkozni Klárival, csodás nő, nagyon fel nézzek rá....
Aztán leültünk az öbölben, hogy Robi is meg tudja enni a lángost. Miközben a fiúk beszélgettek, elmentem egy kicsit fényképezni:)
Mikor a fiúk végeztek, visszamentünk zöldségeket-gyümölcsöket vásárolni, és vettünk 2 finom olíva olajat is....Az egyik egy extra szűz olíva olaj, a másik édeskömény izesitésű olíva olaj.... Fini salátákhoz fogom őket segitségül hívni:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)