Orvosok, Vizsgálatok

Lassan 2 hónapja hogy itt vagyunk, úgyhogy lassan de biztosan elkezdjük a papirjaim összegyűjtését, hogy leadhassuk a Bevándorlási Hivatalba, hogy megkapjam a munkához a vizumomat. Kiváncsi leszek mennyi ideig fogják elbirálni, Péteremnek hamar megvolt, hiszen agreditált munkavállalóval volt szerződése, meg a papirjai is rendben voltak, hála Hajnalkának a bevándorlási ügynökünknek, aki segédkezett.

Nagyon érdekes tény számomra, hogy még Pétert a vizuma a munkáltatójához köti, én ha minden igaz, szabad munkavállalási vizumot kapok, ami azt is jelenti, hogy vállalkozást is nyithatok. Persze ilyen terveim nincsenek egyenlőre. Örülök ha majd munkát találok, hiszen ebből a helyzetből Péterem óriási előnnyel rendelkezik, egyrészt hiányszakmában, informatikai területen dolgozik, másrészt, irigylem az angol tudásáért, amit évek alatt szerzett meg, kemény munkával. Szóval előttem egyrészt a példa, hogy igenis meg lehet tanulni angolul. Remélem az előnyömre válik, hogy angol nyelvterületen vagyok, vagyis angol nélkül nem megyek messzire:)

Szóval én is elkezdtem az útamat az alagútban, hogy majd meglássam a fényt a végén.
Péterem kért nekem időpontot Dr Gyenge Jánoshoz:), vagyis Dr. John Gyengéhez. Péntek délutánra kaptam. John sajnos már nem beszéli a magyar nyelvet, még a szülei mentek ki '56-os forradalom idején Új-Zélandra. Ő már itt született, másod generációs magyar. Hihetetlen kedves ember ő is meg a kollégái is. Az asszisztens nénije emlékezett ránk még múltkorról. A kötelező bejelentkező papirok kitöltése után, bementem a doktor úrhoz,kórtörténetem megbeszélésére, meg megnézte a szemem, a torkom,a  vérnyomásom, volt súly mérés....stb. Péteremet is kértem hogy jöjjön velem, mert mindenhol elmondom ahol társaságban vagyunk, persze angolul, hogy ne haragudjanak ha magyarul szólalunk meg egymás között. Mivel én nem értek meg mindent, Péterem segisége kell....Én vagyok az ő managerre, ő meg az én tolmácsom:) Jó kis munkamegosztás, családon belül:)

A doktor úr szerencsére minden rendben talált, és a vizelet vizsgálatomon is minden rendben volt. Úgyhogy megnyugodva sétáltunk ki  a rendelőből. Péterem visszament dolgozni, én meg mentem a csajos-csacsogós napomra.

Hétfőn, tegnap voltam röntgenen voltunk, szerencsére ott is minden  rendben volt.

Péterem oda is elkisért, majd vettünk ebédet. Tegnap Koreai kajcsit probáltunk ki, menüt kértünk elvitelre. Azt kell mondjam nagyon finom volt. Sajna arra nem volt időnk, hogy együtt fogyasszuk el az ebédet, Péternek vissza kellett mennie dolgozni.
Én salátát ettem, rizzsel,és hurkapálcikán megsütött csirke falatokkal. A csirkefalatok különböző fűszerekkel voltak pácolva. Mindezt leöntve mogyorós szósszal. Kellemes meglepetés volt nekem, fini, fűszeres, nyam nyam....:)
Péterem disznó húsit evett úgyanigy, csak tésztába csavarva kapta a salátát....Neki annyira nem jött be a szósz mint nekem, sokkalta a mogyorót:)

Ma reggel meg, vérvételen voltam, Péteremnek nyolcra kellett mennie dolgozni, a recepciós nénivel való beszélgetésünk után, neki mennie kellett.
Megint rám tört a jól ismert félelem, olyan ez a  félelem, mikor kisgyerekként félsz, hogy elveszel a  tömegben...
Szóval egyedül maradtam, de nagyon kedves volt velem mindenki, szerencsére mindent megértettem. És az is kiderült, igen piros még mindig a vérem, nem zöld, nem kék, úgyhogy szerencsére nem vagyok idegen:) Egy kicsit nevettünk is ezen, miközben vért vettek tőlem.
Majd buszra szálltam, szerencsére az 5-ös busz jött, ami a házunknál rak le, úgyhogy nem kellett a lenti megállóból dombot megmászni. Alig voltak a buszon, a buszsofőr bácsi meg is kérdezte új vagyok-e. Mert még nem láttot a buszon, mondtam neki ha bemegyek a városba akkor gyalog megyek, de most vérvizsgálaton voltam, úgyhogy inkább buszoztam. Vérvételek után egy kicsit szédelgek, ezért most nem vállaltam be a sétát.

Egy szó mint száz, az orvosi vizsgálatokat kipipálhattom, majd csak az eredményekért, meg a  kitöltött papirokért kell elmenni... Szóval jöhet a többi dolog....

Csajos napok:)

Pénteken összeültönk "szomszédasszonnyal", hiszen megbeszéltük, kéne megint egyet kávézni, és egy jót beszélgetni. Hála neki, megismerkedtem mégegy itt élő leányzóval.Szavakba nem tudom foglalni milyen jót beszélgettünk mi hárman. Anitám dolgozott 5-ig, meglátogattuk a kávézóban ahol dolgozott. Kaptunk tőle fini kávét, én Jázminos zöld teát ittam:), mézecskével:). Nagyon finom volt. Amig Anitámra vártunk, hogy befejeze az aznapi munkáját, lementünk a part közelébe leülni.
Majd Anitámmal kibővülve csacsogós napot tartottunk, mindenféléről beszélgettünk.Arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez nekünk olyan jól esik, hogy hetente egyszer meg kell ismételnünk....Úgyhogy folyt.köv.:)

Még  egy hir ehez kapcsolódóan, Anitámmal megbeszéltük, hogy megalakitjuk az Angolt tanulok klubját:) Igy találkozunk szerdán, hogy egy kicsit tanulgassunk, az itteni könyvtárban.

Mégegy dologban megegyeztünk, hogy majd úgyis fogunk találkozni, hogy a pasikat is hozzuk, nehogy kimaradjanak a jóból:)

Ünnepek

Van még egy érzés bennem, egész héten bennem volt...Amibe az ember bele sem gondol addig, amig a világ másik végére nem kerül. És ezek az ünnepek....

Az én családomban sok mostanában a szülinapok, meg jönnek majd a névnapok, meg hát igen lassan lassan megint itt a Karácsony, megint eltelt egy év.

Van egy szokás nálunk, a mi családunkban, ha valakinek szülinapja van, és éjfélt üt az óra, előveszed a telefonod , és felköszöntöd a szülinapost.....Én anyukámat hivtam fel....

Persze vannak kivételek, ha tudjuk hogy a másik korán kell, vagy későn feküdt, vagy vizsgaidőszaka van....szóval vannak kivételek amikor nem keltjük fel szerettünket....

Visszatérve anyura, pont fél nap eltérés van az otthoni és az itteni idő között.Felhivtam, jó volt hallani a hangját, persze felébresztettem, de megérte.
Most hogy itt vagyunk, sokkal fontosabbak lettek az ünnepek, főleg, hogy nem lehettünk otthon, és nem tudjuk együtt ünnepelni...

Anyukámék ma buliznak, hiszen anyum szülinapja nemrég volt, és lassan jön öcsémé is, meg hugikámmé is....És sajna idén először kimaradok, ahogy kimaradunk majd a karácsonyból is...


Még valamiről meg kell emlékeznem és ez a halottak napja, mégha gyergyát, vagy mécsest nem is gyújtottunk, lélekben otthon voltunk.

Drága nagyijaim, papijaim, családom, Apó, Anyó, Endre bácsi, Tündi, Péterem családja, soha nem feledünk, a szivünkbe éltek, ahogy a tanitásaitok is....

Apró örömök, amik nekem hatalmasak....

Nem tudom hogy ismeritek-e azt az érzést, amikor egy ember új helyre kerül és egyedül érzi magát, egy teljesen új világban, nem simerősek a nyelvek, a helyek, a szinek, az utcák....Szóval minden új, persze szokták mondani hogy az új dolgok, azok izgalmasak, hiszen fel kell fedezni őket...De van ennek egy másik oldala mint minden pénzérmének, az új maga ijesztő is, hirtelen kicsinek érzed magad egy nagy világban....Na ezt az érzést probálom megtörni, napról napra, ne legyen minde idegen és új, Hogy szép apránként felfedezzem ezt a sok újat, hogy merjek kimenni, merjek ismerkedni, merjek elintézni olyan egyszerű dolgokat mint a bevásárlás, vagy posta, vagy szimpla beszélgetés. Arra tudnám hasononlitani a dolgot mint a gyerekek, mikor egyre többet szivnak magukba, mint a szivacs, egyre több információhoz, tudáshoz jutnak, annál jobban elboldogulnak ebbena  világban, amit nem is ők választottak, hanem csak a  szüleik által vesznek részt ezen a nagy "utazáson", amit ÉLETnek nevezzünk....

Egyre többet sétálok le a városba, egyre jobban mozgok a világ eme részén, egyre kevésbé félek elindulni...
Ma is egyedül mentem le vásárolni, mert Péterem ügyeletes ezen a hétvégén.Ezek nekem nagy kihivások....Azt kell, hogy mondjam....De túléltem, bevásároltam, hazajöttem busszal, megköszöntem a sófőrnek, hogy elhozott....Itt ez szokás, és szépnek találom, otthon is mondjuk, de nem  mindenki....Szóval The mission completed:)Just straight forward direction toward to light...

Elmúlt napok....

Sok  mindenről szeretnék beszélni, vagyis írni. Érdekes ez a blog írás, amikor elkezdtem napló formájában vezetni mi is történik velünk, akkor valahogy könnyebben ment, mint most. Egy kicsit megtorpantam, pedig ugyanazt csinálom mint eddig, de valahogy maga a Blog írás sokkal felőségteljesebb dolog. Mert maga a tudat, hogy itt többen belenézhetnek, egyrész hihetetlen jó dolog, másrészt, félelmetes, hogy kiadod magad, kiadod az érzéseidet.Velünk együtt élhettek át dolgokat....És óhatatlanul felmerül ilyenkor, vajon másoknak tetszik amit csinálok, vajon másoknak segitek ezekkel a gondolatokkal, vajon nem ijesztem e meg a családomat, a barátaimat, az érzéseimmel?
Azt hiszem ezek egyenlőre költői kérdésként lógnak a levegőben, addig is igyekszem leirni hogy vagyunk, mi történik, mit gondolunk, mit gondolok....Bár néha örülnék, a Péterem is irna ide, hogy nemcsak az én szemszögemből lehessen olvasni....,de remélem ami késik , az nem múlik:)

Mozgalmas hétévégén vagyunk túl, ezt nemcsak az izomlázam miatt érzem, hanem a sok kép miatt ami készült.
Szombaton megmásztuk újra a Mount Viktóriát, mert jogosan jöttek otthonról a kritikák, hogy rendben van, hogy elsőre is megmásztuk, de hol vannak a képek róla, meg a tájról, meg úgy egyébként is:)

Még mindig rá tudunk csodálkozni, milyen gyönyörű erre a táj, hogy milyen sok féle zöld szint láttunk....Tavasz van és most kezdenek nyilni a virágok, különböző szinben pompáznak, a a hömérséklet egyre melegebb,csicseregnek a madarak. Úgyhogy jelentem tényegesen olyan mintha tavaszodna.

A túra maga most jobban ment mint először, valahogy könnyebben másztam fel, és a látvány ami elénk tárult mikor felértünk, még mindig pazar.Végre a nap is kisütött, szóval minden adott volt a jó képekhez. A kilátó alatt van egy ágyú, amire peresze Klárinak fel kellett másznia. Ki nem hagytam volna.Alig vártam, hogy a gyerekek leszálljanak róla, és én mint "nagy gyerek" kipróbáljam:)Kényelmes volt:)

A kilátóba sokan feljönnek, turisták, helybeliek....Persze nem csodálom, olyan mint a nyugalom szigete, csodás táj terül eléd, láttod az óceánt, láttod a repülőteret, ahogy fel és le szállnak a gépek...És láttod magát egész Wellingtont...Ezt a csodás kavalkádú várost, ahol ennyi náció gyűjtőhelye. Ahol az emberek nyugodtabban élnek egymás mellett, ahol egymásra mosolyognak az emberek, ahol köszönnek egymásnak....
Egy csoda, amit nem lehet igazándiból lefesteni....

Visszafele nem a megszokott útvonalon jöttünk vissza, sétáltunk még az a parkban és a hegyet megkerülve értünk haza.
Jó kis séta volt...Kézenfogva egy nagyot beszélgettünk közben.Olyan érdekes számomra, hogy eddig is iszonyat közel álltunk egymáshoz, eddig is jókat tudtunk beszélgetni, de most mégjobbakat....
Nincs az a rohanás mint otthon, sokkal több időnk van egymásra, sokkal több időnk van együtt megélni dolgokat...:) És ez nagyon jó érzés:)


Vasárnap reggel csörgött Péterem telefonja, "szomszédasszony" hivott minket, hogy mennek a várostól pár kilométerre, az óceánpartra, és lenne e kedvünk velük taratni. Iszonyat örültünk neki, meg is beszéltük a randinkat, hol fogunk találkozni...

"Szomszédasszonyal" itt ismerkedtünk meg már kint, Péterem cikke után keresett meg minket...

Szóval elindultunk a tengerpartra. Férjével most ismerkedtünk meg...Édes egy pár, ők ketten:)
Olyan helyre mentünk ami kedvelt a városiak körében, sokan járnak ki kiengedni a gőzt, sétálni egyet, vagy biciglizni, vagy kagylót szedni....
Ne úgy képzeljétek el ezt a partot, mint egy homokos tengerpart, inkább úgy hogy kavicsos, kőves part, háttérben ott magasodtak a hegyek, dombok. Ezeken a dombokon élnek vad kecskék, amiket láttunk is...Még kis kecskét is...Édesek nagyon, és hihetetlen, hogy ezen a  meredek falon, hogy tudnak mászkálni.Ilyet azelőtt csak a tévében láttam, természetfilmben, élőben még soha.

Az óceán csodás zöldes szinben pompázott, ha felhős az ég, akkor sötétkéknek hat a viz szine, de ilyenkor mikor süt  a nap, zöldes árnyalatúvá változik.

"Szomszédasszony" Kérdezte bekentük e magunkat, mert itt nagyon erős az UV sugárzás, és könnyen le tud égni az ember. Nemmel feleltünk, igazán nem is gondoltuk volna, hogy bajunk lehet, de tapasztalatnak jó volt. Mert ha legközelebb megyünk akkor már bekenjünk magunkat:)Nap végére kipirosodtunk:)Péterem egy kicsit meg is éget, nem nagyon, de azért vigyáznunk kell legközelebb...

Nagyon jól éreztük magunkat, és köszönjük ezt a csodás napot.
Összegezve: csodás nap, jó társaág, kellemes beszélgetés, és rengeteg kagylóval, csigával, kővel lettünk gazdagabbak:)