Meghívlak titeket egy sétára.....

Egy kis sétára hívlak titeket. Tartsatok velem. Készüljetek, mert gyalog megyünk, vegyetek fel kényelmes ruhát és cipőt. Fontos , hogy kényelmes cipőt vegyetek, mert fogunk hegyre fel, és hegyről lemenni....

Készítsetek egy kis vizet is, mert szűkség lesz rá, és kell napfény védő krém is. Itt elég nagy az UV sugárzás, úgyhogy ajánlatos bekenni magunkat.....


Ha minden  megvan, akkor indulhatunk  is.


Egy utcányit kell felfelé mennünk, és már fent is vagyunk a hegy tetején.  Ha még egy kicsit sétálunk felfelé, akkor feljutunk a Mt. Victoria kilátóhoz, ahonnan 360 fokban körbe lehet nézni Wellingtonon. Sokan jönnek ide nap mint nap....


Mi az erdei ösvényen folytatjuk tovább az utunk. Egy olyan ösvényen, ahol a városba tudunk jutni....


Az erdőből kiérve, már látni is lehet a várost. A hosszú utcán lesétálva a Courtney Placere jutunk. Két oldalán éttermek, bárok vannak. Estére nyüzsgő térré változik. Ha balra néztek, akkor az Embassy Mozit látjátok. Itt volt a Hobbit film bemutatója. Ekkor le is zárták a teret, hatalmas vörös szőnyeget raktak le a közepére, és azon jöttek-mentek a hírességek.

Utunk tovább a  Te Papa múzeum felé vezet. Út közben láthattok épületeket, parkot, élelmiszer boltot.

Te Papa múzeum, Új-Zéland nemzeti múzeuma. egy téren terül el, közel a parthoz.  Délután van....A jó  időnek köszönhetően sok a turista. Egymást fényképezik a háttérben a múzeummal, vagy az óceánnal. Itt is sok étterem látható.

Sokan csak padokon ülnek, vagy barátok együtt sétálnak, egy-két futó embert is látni. Nem is értem, hogy lehet ilyen melegben futni....

Aztán megyünk a belváros felé. Még a parton gyorsan lefotózom Péter munkahelyét, a Datacomot. Az épület előtt egy 2x2 sávos út van, majd egy nagy park és egy sétány a nagy kék víz mellett. Irigykedhettünk, micsoda kilátása van Péternek.


Jön a belváros. A régi és az új épületek keverednek....Itt is sok a  turista.....Mindenféle nyelvet hallani, ahogy sétálunk. A belvárosban, az utcák két oldalán kisebb-nagyobb üzletek vannak.

Mi most a busz pályaudvar felé vesszük az irányt. Minden kereszteződénél, egy tájékoztató táblát látunk, amin Wellington térképe van. Ha eltévednénk jól jön, de persze nem fogunk....Hiszen ismerős, amerre megyünk. Csak kövessetek:)

Elhaladunk a városi bíróság épülete mellett. Bal oldalt már láthatjuk is a Parlament épületét. Jellegzetes körkörös formáját. Épp felújítják. Csodás park veszi körül, mellette egy régi épület együttes található.....


A zebrán átérve, láthatjuk Wellington legrégebbi épületét... Ma a Jogi Kar  kapott helyett az épületben. A kerítésen pár kép található. Képek Wellington történetéből, mikor és hogyan fejlődött a város....

Egyre több sárga busz és troli megy el mellettünk. Ez azt jelenti pár lépés és a busz pályaudvarra érkeztünk, ahonnan könnyen meg tudjuk közelíteni a vasúti pályaudvart is.....

A közös sétánk most végett ér, én még megyek tovább az állat kereskedésbe, merthogy Csöpkének szeretnék venni száraz kajcsit.....


Remélem élveztétek a sétát, és legközelebb is velem tartotok :)

És ime a képek a sétánkról:)

" szívem dagadt a büszkeségtől...."

Eddig is tudtam, hogy nagy szerencsém van Csöpkével.Hiszen egy áldott jó személyiségű kutya. De most hogy bent voltunk az idősek otthonában, és csaholó farokkal mindenkit  megszeretgetett, örömet okozott, a szívem megtelt büszkeséggel. Hasonló lehet az érzés, mint amikor gyerekünk van....

Szóval büszke vagyok, na....

Most, hogy járok önkénteskedni, mivel barátok lettünk egy-két idősemmel, mindig érdeklődtek Csöpke után, hogy van, hogy viselte az utazást, mit csinál..... Costa kérdezte is, "Mikor hozod be megmutatni?"....Mondtam neki ha Péter nem dolgozik hétvégén, megkérem vigyem be minket kocsival. Nem szeretem volna Csöpkével egy ilyen nagy sétát tenni. Mégis csak a szívem 11 éves lesz. Persze szerencsére azt mondhatom, lehet csak én aggódom, merthogy az én kiskutyám nagyon eleven, jó kedélyű, sokat sétálunk, bottal futkosunk, játszunk, szoktunk a partra menni, és felmegyünk a hegyre is a, a kilátó mellé, ahol nyugodtan tud futni szabadon:)

Péter hétvégén nem dolgozott, így megkértem szombat délelőtt, hogy menjünk kicsit be. Gondoltam ebéd előtt meglepem őket. Érdekes tény számomra, amit már tapasztaltam, de most újra átéltem, hogy az indiai, és afrikai kolléganőim, féltek Csöpitől. Pedig nincs egy (mérges) kutya kinézette. Akkorákat ugrottak hátra, hogy csak pislogtam, és mosolyogtam:)

Egy kicsit aggódtam, hogy fog reagálni a drága kiskutyám a kerekes székre, de nem félt a szerkezettől, mindenkihez odament, valaki mellé odaült, és élvezte, hogy simogatják, valakinek a  kezét nyalta meg:)


Clairhez felemeltem. Clairet imádom 99 éves néni, idén lesz 100 éves, mosolygós. Annyira örült Csöpkének, öröm volt nézni:)

Jó volt látni, hogy mosolygós arcokat hagytunk magunk után. Megígértem máskor is megyünk be együtt:)

Happy from Budapest :)

Jaj de nagyon szeretem ezt a számot, ha rosszul kelek...tuti hogy meghallgatom...Most találtam meg, hogy mi magyarok is megcsináltuk, sok más város mellett a saját táncos verziónkat.....Méghogy szomorú nemzet vagyok..... hát nem is..... 

Délutáni kávézás.... :)

Délutáni kávézás a kertben.....Csodás napsütéses nap, a szél csak éppen lengedezik.... Délutáni rituálénk Csöpkével, hogy kiülünk a kertbe, nézelődünk....Klári megisza a kávéját a tájat nézve, elgondolkodva, Csöpke addig átszellemül és néha birkávává válik, és legeli a fűvet, napozik:)

Süni mentés....

Éjszaka óta esik.A délutáni sétánk után, kimentem, hogy megnézzem a paradicsomainkat, hogy vannak az esőtől és a széltől....Ahogy hordtam be őket fedett helyre. Észrevettem a lefolyó aknában egy kis gömböcöt. Közelebbről megnéztem, egy kis sün volt... Az akna teteje el volt törve és a rések között valahogy bemászott szegénykém. Nem mozgott. Leszedtem a fedeleket, és kivittem egy törölközött, hogy azzal fogjam meg. Éreztem, hogy a kezeim között mozog kicsit. Felsóhajtottam....


Egy üres dobozt, gyorsan összeraktam, és törölközőstül beraktam a dobozba, hadd melegedjen meg. Közben gyorsan a gép elé ültem, hogy megnézem az állat menhely telefon számát, elérhetőségét.

Pétert hívtam mi történt....Visszahívott, hogy irt a nevemben és kérte, ha tudnak menjenek ki a süniért. Ezután megnéztem a sünit, hogy hogy van. Élete már mozgott....Habár kicsit véres volt a törölköző, reménnyel telített el, hogy látom a fejecskéjét.....


Elkezdtem böngészni, hogy a sünök, mit esznek, isznak. Nem tudom mióta volt az aknában, és csak arra tudtam gondolni, hogy még jó hogy nem mosogattam, így nem került több víz a lefolyóba....


Adtam neki friss vizet....


Fél órával, hogy Péter e-mailt irt. Kijöttek az SPCA-től. Elmeséltem, hogy hol találtam a sünit, mit érzékeltem, hogy lehet. A hölgy nagyon kedves volt, megkérdezte, hogy elviheti-e magával a  dobozt és a törölközőt. Mondtam, hogy persze. Megkértem, hogy tudna e szólni, hogyan alakul a süni sorsa. Megígérte, hogy majd ír egy e-mailt....


Nagyon hálás vagyok, és nagyon köszönöm az SPCA-nek, hogy ilyen gyorsan kijöttek.....Kezem-lábam remegett, és csak abban reménykedem, hogy még időben megtaláltam szegény sünit. Remélem felépül és jól lesz....


Még eddig nem kaptam  hírt róla, de ha tudok valamit, majd mesélem tovább, hogy alakult a süni sorsa....

Önkénteskedés, hazafele fotózás.....:)

Harmadik éve írom a blogot. A napjaim részévé vált. Olyan nekem mint a levegő vétel. Fontossá vált, hogy dokumentáljam mi is történik velünk, mit érzünk, hogy vagyunk, és ezáltal a családunk, barátaink is tudnak követni minket. Remélem kicsit belénk látnak, annak ellenére, hogy messze vagyunk tőlünk.

Az állandó írások mellett, ilyen fontos lett a fényképezés is. Hogy nemcsak betűkkel, szavakkal, mondatokkal meséljem el a történetünket, hanem a fényképek segítségével is.


Tegnap önkénteskedni voltam az idősek otthonában. Cathy irt, hogy tudnék-e neki segíteni. Miközben mentem, azon gondolkoztam, most, hogy nem dolgozom, olyan mintha előröl kezdeném az itteni életem.


Az időseimmel a Botanikus kertbe mentünk, megnéztük a Rózsák kertjét.... Csodás gondozott rózsák, egy parkban kialakítva. Kávézóval. A jó időnek köszönhetően sokan  ellátogattak ide. Családok, gyerekestül, kutyust sétáltattok, barátok akik padokon ülve beszélgettek....


2 nagy taxival szoktunk közlekedni a helyszínekre. Olyan taxikat hívunk, amik alkalmasak, kerekesszékek szállítására is. Édesek a taxisok, már név szerint ismerjük őket, és ők is ismerik név szerint az időseket. A kirándulásokon, ők is be szoktak nekünk segíteni...

Nagyon jól éreztük magunkat. Csodás színek voltak. Láttunk, csodás mély piros, fehér, rózsaszín, narancssárga és citromsárga rózsákat.

A rózsa kert közepén, egy csodás szökőkút áll, ahol kacsák vidáman játszottak a vízben....

Időseim imádták őket. Én egy kedves idősömet Shirlet tologattam. Sajnos az évek alatt megromlott a látása. Így mindig elmesélem neki mit is láthatunk. Mindig igyekszem körbe írni a színeket, formákat, milyen emberekkel találkozunk. Így segítve őt , hogy el tudja képzelni, át tudja élni. Mellettünk sétált egy lengyel házaspár, akik tavaly kerültek együtt be az idősek otthonába. Egy szobában is vannak, nagyon édesek. Épp hazafelé beszélgettünk kicsit az életükről, hogy is kerültek ide..... Hihetetlen történeteket lehet hallani, sokat lehet tanulni belőlük....


Ebéd időre értünk vissza. Ilyenkor mindig odakísérjük őket az asztalukhoz.

Igyekeztem mindenkihez odamenni, köszönni, pár szót váltani. Moira mondta is, olyan mintha el se mentem volna:)

Kollegákat is megszeretgettem, beszélgettünk kicsit. Mindenki megint kérdezte, hogy nem megyek e vissza. És mondtam is nekik, egyik felem jönne, de a másik valahogy meg van bénulva, csak arra tud gondolni, hogy vajon mikor lesz a műtét, mit találnak, helyre tudnak e hozni, lehet e gyerekünk, mi is történik majd velem. És amíg nem kapok válaszokat, addig nem tudok élni, tervezni. És az van bennem, hogy menjek vissza, ha nem tudom mikor lesz a műtét, és hogy tehettem meg azt, hogy egyszer csak újra eltűnök az időseim mindennapjaiból. Olyanok mint a gyerekek, nekik is kell az állandóság, a megszokott személy.

Persze nem teljesen tűntem el így se az életükből, hiszen önkénteskedni továbbra is fogok menni. Szívem csücske. Kell....


És most hogy nyár van, lehet is menni kirándulni. Cathy kérdezte is búcsúzóul, hogy jövő héten ráérek e.. Mondtam írjon mikor, és megyek.

Hazafelé sétálva jöttem, fényképeztem az út közben. Imádom a kerteket nézni, az embereket, az épületeket.

Wellingtonban nagyon sok épületet graffiti disziti. Nem az irka-firka tipusu, hanem a művészi. Itt jobban elfogadják, használják. Kedvenceimet, ami útba esik munkába menet lefotóztam nektek.

Meg egy játszó teret is szeretnék bemutatni, amolyan állatos motívumokkal diszitett. Ahogy fotóztam még én is kedvet kaptam a gyerekekkel játszani.

Newtownból-Hataitaiig egy erdős ösvényen keresztül mentem. Kis erdei séta, ahonnan egy parkba lyukadsz ki. Az út mentén közeledve, már láthatóvá válik Hataitai, és a nagy dombunk amit meg kell mászni...., hogy hazaérjek....


Épp mondtam Péternek nem maga a séta fáraszt ki, hanem maga a dombra felkapaszkodás. Szerencsére volt nálam víz, ami életmentőnek bizonyult. Ahogy jöttem felfelé, úgy dokumentáltam a kilátást:)


Hazaérve, egy fekete szőr gombóc várt, aki úgy rázta a fenekét, hogy attól féltem eltörik. Feltöltöttem a vizes üvegem, és kiültünk a kertbe napozni. Jobban mondva Csöpke napozott, és az árnyékban próbáltam levegőt kapni, hogy a tüdőm, újra rendesen vegye a levegőt:)





Ha további képekre is kíváncsiak vagytok, a Klárikiwi Facebook oldalon, találhattok többet is:

https://www.facebook.com/pages/Klarikiwi/331767470235585?ref=hl

Állatkerti séta, játszótér....:)

A frankfurti levest odatettem főni, az lesz a vacsink. Igaz nem rendes kelkáposztából, hanem kínai kelből készül, de ez nem is fontos. Azzal is fini lesz sztem.....

Ameddig várom, hogy felrotyogjon a leves, gondoltam  megíróm e heti élmény beszámolómat. Vagyis tulajdonképpen csak a keddi napról mesélnék, azon kívül nem sok minden történt velem. Hacsak az nem, hogy megint sorra falom a sorozatokat....Úgy látom megint kijött a sorozat függőségem....


Kedden az állatkertbe mentem Anikó barátnémmal, az anyukájával és a kicsi Danival:) Rég voltam az állatkertben. Pontosabban 2 éve, mikor Péterékben a céges karácsonyi bulija ott volt.

Nagyon szeretem ezt a Wellingtoni Állatkertet. Kicsi, kompakt, természet veszi körül, és a városra csodás rálátás nyílik. Délután mentünk, Dani délutáni alvása után.

http://www.wellingtonzoo.com/

Sok fényképet szeretem volna csinálni, de annyira édes volt Dani ahogy rohangált, élvezte az állatokat, hogy nem is lett olyan sok fénykép. Dani az oroszlánokra volt kíváncsi, de vagy a jó időnek, vagy a délutáni időszaknak köszönhető, az oroszlánok csak lustán aludtak a fűben, így nem sokat mutattak magukból.....

A gorillák is sziesztáztak, nem is nagyon törődtek az ember és gyermek tömeggel. Csak csendesen aludtak.....


Épp meg is beszéltük valószínű ebéd utáni pihi van, teli hassal mondjuk én se rohangálnék:)


A zsiráfok édesek voltak, és nagyon örültem hogy ketten vannak. Ebben az évben az egyik zsiráf elhunyt, így a másik kapott egy újabb társat....


A medve először meg se akart mozdulni, aztán hirtelen elkezdte produkálni magát, a gyerekek legnagyobb örömére....

A tigris is lustán nyújtózott egyet az árnyékban. Egy fiatalember látta meg, és mutatta a többieknek, ide kell jönni, innen lehet látni a tigrist....


A páviánok társas életet éltek. Bolházták egymást....Az idős pávián meg szemmel tartotta a csoportot, meg minket is.:)

Pelikán urasággal is találkoztunk, aki közel jött hozzánk, hátha valami finom falatot  kap. Egy kacsa is volt a vízben. Ő is csatlakozott pelikán úrhoz, hátha neki is jut egy-két morzsa..... És ha már morzsáról írtam, találkoztunk az egyik ösvényen, egy édes kacsa mamával és kicsi kacsa fiával. Anikóm meg is osztotta velük Danikám kekszét. Örömmel elemorzsiáztak....A kacsa mama megette mindig a fiacskája elől a kekszet, így Anikó külön neki is adott..... Danikám vidáman nézegette őket....


Szuper séta volt:) Utána az állatkert melletti játszótérre mentünk. Ahol nemcsak Dani, de mi is élveztük a játszótér adta lehetőségeket.... Libikókáztunk, hintáztam. A játszótért nem fűvel, hanem műanyag anyaggal vonták be. Így mikor a kicsik elesnek, puhára esnek, nem sértik fel magukat....Azt beszéltük, milyen jó ötlet, és kár hogy otthon ilyet nem látni....


Hálás vagyok, hogy meghívtak erre a kis kirándulásra. Nagyon jól éreztem magam.....A jó időnek , meg a szélnek köszönhetően sajnos leégtem.....De ez tanuló pénz, muszáj bekennünk magunkat:)