Felhős napunk volt ma.Ideális nap arra, hogy végre egy kicsit leüljek angolozni. 2 hete nem járok az angol tanfolyamra. Nagyon hiányzik. Nemcsak azért, mert napi rutint adott, hanem hiányoznak a "sorstársak", akikkel együtt kezdtük el, eme rögös úton járni.
Azt hiszem egyébként elérkeztem az angol tanulás második fázisához. Miszerint, most, hogy kezdek meg-megszólalgatni.Megijedtem. Az első fázis az volt, hogy mivel nem értettem szinte semmit, és nem is beszéltem nagyon, igy beletörödve sorsomba, tudtam ennyi és kész. Nem erőltettem a dolgot. Most, hogy elkezdtem beszélni egy kicsit, meg egyre több társasági életet élünk, mondhatni megint megálltam a "stop" táblánál, és se előre se hátra. Mintha az agyam megálljt parancsolt volna, hogy jó-jó, elkezdtek működni az agytekervények, de ne sietessem a dolgokat....Szóval állok, mint szar a gazban és várom a további eredményeket....Persze most jön a 3. fázis. Vagyis hogy el szeretnék menni önkéntes munkára.
Visszatérve a mai angol tanulásomra. A mai program az volt, hogy a meglévő önéletrajzom mellé, egy kisérő levélkét irjak, amolyan bemutatkozó levélke, amiben kifejtem a hideg tényeket, és egy kis betekintést mutattok, ki is az a Klári. Mivel foglalkoztam eddig, mit tanultam, milyen helyeken voltam gyakorlaton.
Péternek a mai feladata az volt, hogy nézzük át együtt, javitsuk a hibákat. Nagyon édes fiú, iszonyat sok támogatást kapok tőle. Szerinte fejlődőképpes vagyok. Egyenlőre én ezt nem érzékelem, de ez maradjon köztünk....
Egy egyszeri pécsi lány esete, egy egyszeri borsodi fiúval...,avagy hogy és miként boldogulunk egy távoli világban,Kiwilanden:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése