Busy Days, Busy Week....

Jelentem elkezdtem ezen a héten az új angol kurzusomat. Igen-igen beadtam a  derekam, meg be láttam, ahoz, hogy előrébb jussak, igenis el kell mennem tanulni angolt. És hiába kerül sokba, remélem jó befektetés volt, és hamarosan elmondhattom, igen én azért tanultam, hogy tudjak itt dolgozni. Én is elkezdjem az itteni életem, egy újabb állomását.

Az iskola ahová járok, a belvárosban van. El is határoztam, hogy minden nap gyalog fogok járni, egyrészt igy sporolok a buszos bérletemmel. Másrészt, muszáj, egy kicsit mozognom többet, mert elkezdett rajtam látszani az késő éjszakába nyúló evéseink. És hát nem mellem fele hizom, hanem a nők legféltetebb és legnehezebben megszanbaduló részére, fenékre és combra:) Úgyhogy megálljt parancsoltam, úgyanúgy eszem, bár figyelek, hogy kevesebb kenyeret egyet, és 6 után már nem eszem, nem nassolok chipset, se csokit:) Jó kislány lettem:)

Tegnap salátát vittem ebédre, többen meg is kérdezték, hogy vegetáriánus vagyok. Mondtam, hogy nem, szeretem én a húst, de most egy kicsit figyelni szeretnék magamra.

Az angol tanfolyam egész napos. Reggel 9-től-délután 3-ig vagyok a suliban. Az első nap úgyanúgy izgultam, mint gyerekként, hogy milyen napom lesz, milyenek lesznek a "sors társak"..... Sok emberrel megismerkedtem.

És ez az egyik nagy csoda, amit itt kint átélhettek, hogy annyi kulturával, annyi érdekes emberrel találkozom. Nagyon szeretem. Izgalmas. Ha otthon maradtunk volna, ezt az élményt, soha nem tapasztaltam volna meg:)

Mozgalmas napokon vagyunk túl, szegény Péter is éjjel egy órakor jött haza. Szegény éjjelig dolgozott. Elég nehezen is tudtunk ma reggel felkelni, mikor csörgött az óra. Úgyhogy ma egy kicsit erősebb kávét csináltam:)


Lassan készülődnöm kell, megyek önkéntes munkára. Régen voltam. 2 hete. Hiányoznak is az idősek:) Bár ahogy az időt elnézzem odakint, ma se megyünk sehova ki. Nagyon morcos-szürke napunk van. Keresztbe esik. Pedig még reménykedem, hogy a szűk egy órában, még ez változni fog, és akkor gyalog mehettek.

Na majd elválik. Délután meg folyt.köv az iskolai óra:):)

Mindenkinek szép napot kivánok, vagy csodás éjszakát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése