Egy lépéssel előrébb....

Tudom, tudom  kicsit eltűntem. Na nem azért mert nem szeretek írni, hanem azért, mert ez a várakozása, amit hónapok óta csinálok....lassan lassan megőrjít. Azt hiszem nekem a 2013-as év és a 2014 év arról szól, hogy milyen kitartóan tudok várakozni....


Bár már van egy kis előre lépés a történetemben. Múlt hét pénteken hivatalos voltam a kórházba, elbeszélgetésre. Péter kivette a délutánját, így velem jött.

A kis papírkámmal a kezemben a recepciós néni előtt állva, Péter mondta hölgyeké az elsőbbség, menjek, jelentkezzem be. Mondjuk úgy, hogy bedobott a mély vízbe. Hagyott kibontakozni.

Nagyon kedves, fiatal hölgy fogadott, elmondtam időpontra jöttem, bemutatkoztam. Majd kérte tőlem az útlevelemet, így Péterhez fordultam, és nyújtottam a tenyerem. Merthogy Péter az okirat vigyázó és felelős egyben. Ezek után leültünk a váróba.


Hihetetlen hibának tartóm, hogy akinek problémás teherbe esnie, vagy épp elvesztette a babáját, az együtt várakozik a várandós kismamákkal és leendő kis papákkal, na meg a család tagokkal. Hihetetlen fájdalmas érzés.


Bár ma már kicsit könnyebb. Felejteni soha nem fogok, de már nem érzem magam rosszul gyerekek közelében. És egy nagy dolog vezérel, hogy szeretnék már túl lenni a műtéten. Nem is igazán a  műtéttől félek, hiszen tudom, hogy mire  számíthatok. Utána olvastam,  már voltam a kórházban egy műtéten. És tudom hihetetlen kedves nővérekkel, orvosok kezében leszek, akik  intim teret biztosítanak neked és a hozzátartozódnak, és minden információval ellátnak.

Szóval ez a része tiszta. Inkább válaszokat szeretnék kapni. Hogy mi is a baj velem. És hogy minek mi lesz a következménye. És ha minden tiszta, akkor tudjuk dönteni a lehetőségeinkről. Egy biztos hihetetlen jó nőgyógyászom van, sokan dicsérik, és bízom benne. Mondtam neki, hogy ígérem nagyon jó kislány leszek,  mindent megcsinálok amit szeretne.


Szóval a kórházban egyenlőre a papír munkát csináltuk meg. Megbeszéltük egy nővérrel és egy orvossal, mi is fog történni, megbeszéltük a kór történetemet, allergiás vagyok-e valamire, mi lesz a menete a  műtétnek, mikor mehettek haza. Miután megértettem jogaimat és lehetőségeimet, aláírtam a papírokat. Így zöld utat biztosítva a műtétnek.


Még egy vérvétel volt ezután vissza. Utálom a  vérvételeket, félek tőlük. Mondtam a fiatal hölgynek félek a vérvételtől, kérdezte szeretnék-e lefeküdni, mondtam csak beszélgessük, az mindig segít:)

Úgyhogy belekezdtük egy csajos beszélgetésbe, fodrászatról, Valentin napról:)

Dátumot még mindig nem tudunk, de legalább egy lépéssel mégis közelebb vagyunk. Remélem ez már jól jel, arra nézve hogy hamarosan időpontot is kapunk.



Addig is marad a várakozás....

4 megjegyzés:

  1. Hát csak kitartást tudok kívánni Neked, Nektek.
    Tudom, milyen érzés, ha az ember szeretne babát és nem sikerül, sem gyógyszerrel, sem sehogy. És azt is tudom, milyen elveszteni a nagy nehezen megfogant kis életet és soha többet már át nem élni a csodát. De nekünk legalább előtte lett egy gyerekünk. Nagy különbség. De hidd el, évekig fájt, hogy az álmomat nem, sikerült megvalósítani, nem lesz szép, nagy családunk. Hisz nálunk mindenkinél legalább 3 gyerek van. Nekünk maradt a kis család, de most az élet kárpótol, a karrierem szépen beindult és így sokkal egyszerűbb a megnyugvás. Ami meg a Te oldaladon nagyon is pozitív, az a legalább 10 év korkülönbség. Szóval csak pozitívan gondolni a dologra és bízni! Soha nem feladni!!! Én drukkolok, nagyon! :-))

    VálaszTörlés
  2. Adjon Isten!


    Most április 22.-én szeretnék pályázni a Working Holiday-el.Nagyon sok minden még nem tiszta Nekem. Most kell csináljak egy üzem orvosit,erkölcsi bizonyítványt és bankszámla igazolást amit le kell fordíttatni és elküldeni a követsége 22.-ig?Vagy elég először jelentkeznem és csak azután elküldeni a papírjaimat?Ha meg van a lehetőség,az kizáró ok,ha csak október 1-étől szeretnék kimenni?Van rá lehetőség,hogy a program ideje alatt egy városba tartózkodjak?Milyen kereseti lehetőségem van a programmal?

    Segítségedet előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Szép jó napot:) Hallani hallottam erről a lehetőségről, de bővebben nem tudok róla túl sokat. Szerintem érdemes lenne kérdéseivel a Magyar Nagykövetséget megkeresnie Camberrában, Ausztráliában ( Új-Zéland is hozzájuk tartozik), vagy otthon az Új-zélandi Nagykövetségtől segitséget kérnie.

    Vagy e-mailben érddklődni az itteni immigration irodától. Nagyon készségesek és segítenek e-mailben is....

    http://www.immigration.govt.nz/


    Tisztelettel: Klárikiwi

    VálaszTörlés