Egyedül vagyok. Péter most szombat estétől- vasárnap reggelig dolgozik bent a cégnél. Nagyon fontos neki, sokat foglalkozott az előkészületeken, hogy ma éjjel minden simán menjen. Remélem így lesz.
Én úgy döntöttem megvárom, virrasztok vele, és majd ha hazajön, akkor alszunk együtt. Nem tudok nélküle aludni, vagy ha sikerül is akkor is fél álomban lebegek. Ez amolyan "bimbiózis", ahogy mi hívjuk.
Mostanában sok filmet nézzek. Hugim ajánlott egy oldalt, ahol sorozatokat nézhettek. Amolyan sorozat függő vagyok, nehezen is tudom abbahagyni a sorozat nézést, ha már elkezdtem valamit. Most egy izgalmas sorozatot nézek. A címe: Fringe-Rejtély. Az utolsó évadjánál tartok, nagyon izgi, annyi minden történt benne, mintha egy tíz évados sorozatos lenne. De sajnos nem az, csak öt évad.
Szóval a terv ennek a sorozatnak a befejezése amig várakozok. Kíváncsi vagyok fent birok-e maradni. Ahogy mondani szoktam, öregszem.... Szóval majd elválik.
Egy egyszeri pécsi lány esete, egy egyszeri borsodi fiúval...,avagy hogy és miként boldogulunk egy távoli világban,Kiwilanden:)
Kis megújulás:)
Régóta érlelődik bennem a változás. A változás, hogy új külsőt adjak a blogomnak.
A blognak ami elmesélésnek indult, és eredetileg e-mail formátumként kezdte, aztán rá jöttem, hiába mondták sokan hogy írjak majd, meséljek, elég egyoldalú közlési formává vált. Így arra gondoltam 2 évvel ezelőtt, hogy elkezdek egy saját blogot.
Mindig is szeretem írni, szeretem magamból kiadni az érzéseimet, akár kis irományokként, akár kezdetleges vers formátumban. Emlékszem milyen boldogan néztem az iskola újságot, mikor a verseim megjelentek....
A blogom egyfajta személyes utazás, egyfajta kitárulkozás, hogy akik szeretnek minket, de nem lehetnek a közelünkben, azoknak olyan legyen mintha velünk lennének, velünk élnének....
És mondhatnám hogy ez a blog egyfajta "gyermek" is számomra. Amikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy ilyen fontossá válik, ennyire sokáig tudom írni....Persze vannak kis szünetek mint nemrég, de ezek azért vannak, mert még magam se tudom mit érzek, hát akkor hogyan is tudnám magamból kiírni.
Szóval maga a dolog, hogy változtassak a külsején régóta érlelődik, és ma reggel elhatározás formáját is öltötte. Habár a férjem, kedvesem informatikus, és mindig az ő segítségét kérem, mert én béna vagyok a programokhoz, a kütyükhöz...Ez a blog teljesen egyedüli dolgom, én magam néztem ki, milyen is legyen, hogyan nézzen ki, és mint az évek alatt kiderült, habár úgy szeretem volna, hogy ketten írjunk, mondhatom egy kezemen meg tudom számolni Péter hányszor irt ide, és nekem ehhez mennyit kellett nyaggatnom:)
Szóval a kinézetet most is egyedül kezdtem, de kikértem Péter véleményét, a végeredményről....
Új külső: ami új háttér képet jelent. Természetesen milyen ha nem zöld lenne. A kolibriset is imádtam, de itt azt kell mondanom, Új-Zéland miatt zöld függő lettem.... Így a hátterem zöld színű
levélke formával.
Kinézetét és a modulok elhelyezkedését is megváltoztattam: Bal oldalt kezdődnek a bejegyzések, jobb oldalt található a különböző modulok, amiket fontosnak tartok: ilyen a fordító, a földgömböm, hányan néznek, népszerű bejegyzések, stb...
És ha már ilyen technikai dolgokba mentem bele, akkor engedjétek meg hogy egy kis statisztikai adatot is leírjak:
A blogot magát 34 036-an nyitották meg eddig. Ez számomra elképzelhetetlen csoda. Olyan országokból néztek rám, hogy mindig meglepődöm.Eddig 222 bejegyzés született. A határátkelő oldalon, ajánlott blogként szerepelek, amit nagyon köszönök.
A kezdeti idő után kapok megjegyzéseket, amiknek nagyon örülök, és köszönök.
Szóval a folytatás garantált, igyekszem továbbra is a legőszintébben megírni az érzéseim, és folytatni a csodás "kalandunkat".... Remélem továbbra is velünk-velem tartotok.....
A blognak ami elmesélésnek indult, és eredetileg e-mail formátumként kezdte, aztán rá jöttem, hiába mondták sokan hogy írjak majd, meséljek, elég egyoldalú közlési formává vált. Így arra gondoltam 2 évvel ezelőtt, hogy elkezdek egy saját blogot.
Mindig is szeretem írni, szeretem magamból kiadni az érzéseimet, akár kis irományokként, akár kezdetleges vers formátumban. Emlékszem milyen boldogan néztem az iskola újságot, mikor a verseim megjelentek....
A blogom egyfajta személyes utazás, egyfajta kitárulkozás, hogy akik szeretnek minket, de nem lehetnek a közelünkben, azoknak olyan legyen mintha velünk lennének, velünk élnének....
És mondhatnám hogy ez a blog egyfajta "gyermek" is számomra. Amikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy ilyen fontossá válik, ennyire sokáig tudom írni....Persze vannak kis szünetek mint nemrég, de ezek azért vannak, mert még magam se tudom mit érzek, hát akkor hogyan is tudnám magamból kiírni.
Szóval maga a dolog, hogy változtassak a külsején régóta érlelődik, és ma reggel elhatározás formáját is öltötte. Habár a férjem, kedvesem informatikus, és mindig az ő segítségét kérem, mert én béna vagyok a programokhoz, a kütyükhöz...Ez a blog teljesen egyedüli dolgom, én magam néztem ki, milyen is legyen, hogyan nézzen ki, és mint az évek alatt kiderült, habár úgy szeretem volna, hogy ketten írjunk, mondhatom egy kezemen meg tudom számolni Péter hányszor irt ide, és nekem ehhez mennyit kellett nyaggatnom:)
Szóval a kinézetet most is egyedül kezdtem, de kikértem Péter véleményét, a végeredményről....
Új külső: ami új háttér képet jelent. Természetesen milyen ha nem zöld lenne. A kolibriset is imádtam, de itt azt kell mondanom, Új-Zéland miatt zöld függő lettem.... Így a hátterem zöld színű
levélke formával.
Kinézetét és a modulok elhelyezkedését is megváltoztattam: Bal oldalt kezdődnek a bejegyzések, jobb oldalt található a különböző modulok, amiket fontosnak tartok: ilyen a fordító, a földgömböm, hányan néznek, népszerű bejegyzések, stb...
És ha már ilyen technikai dolgokba mentem bele, akkor engedjétek meg hogy egy kis statisztikai adatot is leírjak:
A blogot magát 34 036-an nyitották meg eddig. Ez számomra elképzelhetetlen csoda. Olyan országokból néztek rám, hogy mindig meglepődöm.Eddig 222 bejegyzés született. A határátkelő oldalon, ajánlott blogként szerepelek, amit nagyon köszönök.
A kezdeti idő után kapok megjegyzéseket, amiknek nagyon örülök, és köszönök.
Szóval a folytatás garantált, igyekszem továbbra is a legőszintébben megírni az érzéseim, és folytatni a csodás "kalandunkat".... Remélem továbbra is velünk-velem tartotok.....
Sok idő-sok gondolat....
Lehet hogy az élet arról szól, hogy leckéket tanuljunk? Ha igen, akkor én most a türelem leckéjénél járok. Mindig hamari kislány voltam, nehezen viseltem a kudarcot, jobb- különleges szerettem volna lenni.
Ha belegondolunk mióta világ a világ, eddig ez úgy működött, hogy az idősebb generáció átadja a tudását a fiatalabb generációnak. Teljes megbecsülés illette őket, figyelték a fiatalok minden szavukat, tanításukat. És ezekkel a leckékkel és a megszerzett életbeli tapasztalatokkal, ők is tovább adták a tudásukat a következő generációnak...
Emlékszem Péter és apukája egyik utolsó beszélgetésére: "Fiam, a fákat ekkor és ekkor, így és így kell megmetszeni...."
Ez mára megváltozott. Ebben a felgyorsult világban, amikor nincs időnk egymásra, amikor nem szabad az érzéseidet kimutatni, amikor erősnek kell látszani, amikor a végső cél, az elismerés, a pozíció, a pénz, akkor ezek a dolgok eltűnnek.
Mióta itt vagyunk lassan 2 éve, azt gondolom a sok új következtében rengeteget kellett tanulnom, majdhogynem csupaszra vetkötve, újra felépítve magam...Persze továbbra is tele vagyok félelmekkel, de soha nem gondoltam volna, hogy a teljes kiszolgáltatottságot, amit ez az "új álom" hozott, hasznos is lesz számomra. Olyan ez az utazás mint egy önismereti tréning, csak mert itt vagyunk, ez a dolog felgyorsult, folyamatos elemzést kivan tőlem- magamról, folyamatos visszajelzésekkel találkozom.
De lehet a kor beszél belőlem, lehet eljutottam ahhoz a korhoz, amikor már az ember a kérdéseire válaszokat szeretne kapni, amikor visszafele nézve, azt mondhatja hogy ez a múltam, jó úton haladok, és ha ezt így csinálom, akkor ez és ez lesz a jövőm.....
Soha nem gondoltam, hogy ilyen fájdalommal kell szembesülnöm, mint amit kaptunk az élettől... Mindig azt gondoltam, azzal, hogy anyuka leszek, egy magasabb síkra lépek, kiteljesedem és értelmet nyer, hogy Nő vagyok, hogy akkor tényleg befejeződik a gyerek kor, felelősség hárul rád, és valami olyan szeretetet ismerhetsz meg, amit még soha sem.
És most itt vagyok, olyan mintha újra a start vonalhoz állnék, és kezdhetném elölről, hogy ki is vagyok, mit akarok, hogy vagyok, mit kéne csinálni, mit kéne tanulni, mi lesz belőlem.....
Ha belegondolunk mióta világ a világ, eddig ez úgy működött, hogy az idősebb generáció átadja a tudását a fiatalabb generációnak. Teljes megbecsülés illette őket, figyelték a fiatalok minden szavukat, tanításukat. És ezekkel a leckékkel és a megszerzett életbeli tapasztalatokkal, ők is tovább adták a tudásukat a következő generációnak...
Emlékszem Péter és apukája egyik utolsó beszélgetésére: "Fiam, a fákat ekkor és ekkor, így és így kell megmetszeni...."
Ez mára megváltozott. Ebben a felgyorsult világban, amikor nincs időnk egymásra, amikor nem szabad az érzéseidet kimutatni, amikor erősnek kell látszani, amikor a végső cél, az elismerés, a pozíció, a pénz, akkor ezek a dolgok eltűnnek.
Mióta itt vagyunk lassan 2 éve, azt gondolom a sok új következtében rengeteget kellett tanulnom, majdhogynem csupaszra vetkötve, újra felépítve magam...Persze továbbra is tele vagyok félelmekkel, de soha nem gondoltam volna, hogy a teljes kiszolgáltatottságot, amit ez az "új álom" hozott, hasznos is lesz számomra. Olyan ez az utazás mint egy önismereti tréning, csak mert itt vagyunk, ez a dolog felgyorsult, folyamatos elemzést kivan tőlem- magamról, folyamatos visszajelzésekkel találkozom.
De lehet a kor beszél belőlem, lehet eljutottam ahhoz a korhoz, amikor már az ember a kérdéseire válaszokat szeretne kapni, amikor visszafele nézve, azt mondhatja hogy ez a múltam, jó úton haladok, és ha ezt így csinálom, akkor ez és ez lesz a jövőm.....
Soha nem gondoltam, hogy ilyen fájdalommal kell szembesülnöm, mint amit kaptunk az élettől... Mindig azt gondoltam, azzal, hogy anyuka leszek, egy magasabb síkra lépek, kiteljesedem és értelmet nyer, hogy Nő vagyok, hogy akkor tényleg befejeződik a gyerek kor, felelősség hárul rád, és valami olyan szeretetet ismerhetsz meg, amit még soha sem.
És most itt vagyok, olyan mintha újra a start vonalhoz állnék, és kezdhetném elölről, hogy ki is vagyok, mit akarok, hogy vagyok, mit kéne csinálni, mit kéne tanulni, mi lesz belőlem.....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)