Első munkanapom

Sikeresen zárom ezt a mai napot. Megvolt az első KIWI munkanapom:) Reggel ötkor keltem. Nem sokat aludtam az éjjel, nagy szél volt odakint, azt hallgattam, másrészt nagyon  izgulós vagyok, így sokat járt éjjel agyam. Próbáltam elképzelni milyen nap is lesz, próbáltam egy kicsit felkészülni, szavakon gondolkodtam, miket kell angolul tudnom:)

Tudom éjjel aludni  kell:)....De hát az izgalmak nem hagytak:)

Reggel simán felkeltem, még Péter is felkelt a csörgésre. 2 telefonon is beállítottuk az ébresztőt, biztos ami biztos...


A reggeli kávéval beültem egy kicsit számítógépezni, Péter is megjelent az ajtóban, és mondta, hogy nélkülem nem bit aludni....Ezt hívjuk mi bimbiózisnak:) Hatunk a másikra, valamelyikünk nem alszik jól, akkor a másik se....

Korábban érkeztem meg az Idősek otthonába mint a többiek:) Mosolyogva fogadtak, újra igyekeztem bemutatkozni, hiszen látásból ismernek már, de a nevemet nem mindenki tudta.

Minden reggel, a kezdet, hogy megbeszéljük, melyik időssel mi történt a hétvégén, van e valami jelenteni való. Megbeszéltük ki melyik szárnyba kerül, kinek mi lesz a feladata. Én Mariaval kerültem egy csapatba. Mint a nap folyamán kiderült, ő már 25 éve itt dolgozik. Sok mindenre igyekezet ma megtanítani, segítettem amiben tudtam. Néhány idős ismerősként üdvözölt, gratulált az első napomhoz....:)


Sok mindent meg kell tanulnom, meg igyekeznem kell az angolommal is, hogy jobban menjen a kommunikáció. Remélem majd az idő nekem dolgozik, és egyre jobb leszek.


Egy nagyon jó csapatba kerültem, nagyon örülök, hogy velük dolgozhatom, tanulhattok tőlük. Otthon elvégeztem ezt a végzettséget, de soha nem dolgoztam ezen a területen... Itt most esélyt kaptam erre is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése